A magyar pókerhős 40 milliós éjszakája

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 1. 19:00
„Végig a mezőny elején tartózkodtam, életem legnagyobb sikerét arattam” - nyilatkozta az alig 22 éves Turmezey Péter a SportHirado.hu-nak a PokerStars által rendezett, 1,6 millió dollár összdíjazású Sunday Million elnevezésű, egyik legnagyobb online pókertorna után. A magyar játékos 8001 (!) fős mezőnyben aratott diadalt, ami 196 ezer dollárral (40 millió forinttal) duzzasztotta bankszámláját.


A pókeroldalakon Breeth, illetve twirlpro néven ténykedő magyar játékos kétszáz dollárját fialtatta meg, nem akármilyen körülmények között. A PokerStars által szervezett rendszeres, vasárnap esti királykategóriás online-tornára 8001 játékos jelezte nevezését, egy kisebb városra való ember püfölte a számítógépet órákon keresztül.

 

Turmezey ismert név a hazai pókeréletben, Londonban a világ egyik legnagyobb viadalán (WSOPE) szerzett fantasztikus 31. helyet. Az alig 22 éves profi az interneten sorra nyeri a versenyeket, ekkora tornán azonban még nemhogy ő, még magyar sem ért el soha olyan eredményt, amelyet vasárnap véghez vitt.

 

- Magyar játékostól nagyon ritkán látható győzelmet aratott. Hogyan jutott el a döntő asztalra?

 

- Szinte végig az élmezőnyben tartózkodtam, nem volt egyszerű, mert egyébként is fáradtan kezdtem a versenyt. Nem emlékszem pontosan, de 10-12 óráig tartott, így a végén már nehéz volt összpontosítani.

 

- Volt olyan pillanat, amikor úgy érezte, elúszhat a siker?

 

- A döntő asztalt a harmadik helyen kezdtem, itt számos vesztes leosztásba szaladtam bele, utána azonban ismét minden rendben zajlott. Segített ebben az is, hogy gyengébb ellenfelekkel csatáztam, az igazi veszélyes online profik már mind korábban búcsúztak. A fináléban talán csak egy embert éreztem veszélyesnek, de vele a többiek végeztek.

 

- Londonban hatalmas élő tornán ért el 31. helyet, most győzött. Melyiket tekinti élete legnagyobb eredményének?

 

- A WSOPE-n (World Series of Poker Europe) nagyon nehéz mezőnyben versenyeztem, de csak 31. lettem, most pedig diadalmaskodtam. A mostani eredménynek nagyobb az értéke, elvégre első helyen zártam.

 

- Nem jöhetett rosszul a szép nyeremény így karácsony előtt. Van valami nagyobb terve ezekkel a milliókkal?

 

- Igazából nincs, a bankszámlámra vándorol a pénz, építgetem a vagyonomat.

 

- Az elkövetkező hónapokban hol láthatjuk élő versenyeken?

 

- Szerdán kezdődik a BPO (Budapest Poker Open), ahol természetesen indulok, az EPT (Európai Pókersorozat) prágai tornája viszont már túl közel van karácsonyhoz, így azt kihagyom. A következő esztendőben viszont minél több nagy tornán tervezem részvételem.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu