A fogadók is bíznak Overdose-ban

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 11. 10:51
Újra változtak az oddsok, így Overdose immár a negyedik helyen áll a keddi ascoti derbi tétlistáján. Igaz, ennek oka, hogy három olyan lovat is töröltek a mezőnyből, akik korábban még előtte voltak ebben a sorban.


A magyar versenyló menedzsmentjének tájékoztatása szerint a legkevesebbet, 10-szeres pénzt a boylesports, míg a legtöbbet, 16-szorosat a PaddyPower kínálja győzelmére. A korábban, kilenc fogadóiroda oddsai alapján számított 18.4-es átlaga mostanra 13.5-re módosult.

A Racing Post internetes oldalán nemrég arról kérdezték a szurkolókat, melyik ló nyeri a King’s Stand Stakest, és Overdose-nál csak a Temple Stakes friss győztesét, Sole Powert várják többen az első helyre. Eszerint a magyar reménységet még mindig szeretik Angliában, továbbra is bíznak benne. A szavazáson ugyanis simán maga mögé utasította a roppant magas színvonalú ausztrál versenyeken kiválóan szereplő Star Wittnesst és az Egyesült Államokban nemrég 1000 méteren 54,0-s időt repesztő Bridgetownt is.

Idő közben az is kiderült, hogy Overdose kedden 8-as számmal fog futni, de, hogy melyik startboxból indulhat, az csak a hétfői sorsoláson dől el.

Címkék: losportoverdose
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu