Talmácsi vált, megmentőre vár a Kawasaki

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 2. 09:52
Egyik szemük még sírhat, a másik viszont már nevethet a gyorsasági motorosokkal szimpatizálóknak. Miközben napvilágra kerültek a 2009-es idény hivatalos rajtszámai, illetve nagy izgalommal várhatjuk Talmácsi Gábor bemutatkozását és párharcát Tóth Imrével a 250 kcm-es géposztályban, valamint a magyarországi futamot, addig egyre inkább bizonyosságot nyer, hogy negyedik istállóként a Kawasaki is kiszáll a sorozatból.


Talmácsi Gábor nem kevesebb mint nyolc szezont húzott le a 125 kcm-es géposztályban, ez idő alatt meghatározó pilótává nőtte ki magát a nyolcadliteresek között: 2007-ben világbajnok lett, de büszkélkedhet még két bronzéremmel is. Négy éve pedig tulajdonképpen minden egyes futamnak reális győzelmi esélyekkel vághatott neki.

 

Kérdés, mire lesz képes egy géposztállyal feljebb, ott ahol Tóth Imre próbálkozik utolérni az elitet évek óta, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Viszont a Team Toth légiós pilótái mindig az elitben köröztek: 2009-ben ez a feladat az olasz Mattia Pasinire vár, aki Roberto Locatellli és a spanyol Héctor Barbera után már a csapat harmadik külföldi versenyzője lesz.

 

Talmácsit 28-as rajtszámmal láthatjuk, azzal, amelyben a pályafutása elején körözött. Még két kapocs a régi-új számhoz: az eddig jobbára 14-es „mezben” versenyző – ehhez csak abban az időszakban lett „hűtlen”, amikor világbajnokként kijárt neki az 1-es – Talma nemcsak motorjának kcm-jét duplázta így meg, míg jövőre éppen beleöregszik ebbe a korba.

 

Világbajnokunkkal kapcsolatban újdonság lesz még, hogy idén már a Balaton Racing Team 250cc csapat egyetlen versenyzőjeként veszi fel a küzdelmet riválisaival, köztük nem egy olyannal, akikre a 125 kcm-ből azért jól emlékezhet.

 

Talmácsi 14-es száma foglalt volt a 250-ben, miként Tóth Imre 10-s meze is, de mivel utóbbi nem váltott géposztályt, így nála maradhatott a futballban rangot jelentő, már-már misztikus mezszám, amely azonban a technikai sportágban önmagában nem sokat mond.

 

A legtöbb versenyző ezúttal is a 125 kcm-es géposztályban áll majd rajtvonalhoz, szám szerint 28 kapott állandó rajtszámot, a Moto GP-ben címvédő olasz sztár, Valentino Rossi megőrizte a 46-es számát, Casey Stoneré a 27-es, a két év után visszatérő Sete Gibernaué az 59-es.

 

A nagy izgalommal várt magyarországi futamot szeptember 20-án rendezik a most még csak épülő Balatonringen. A tizennyolc futamos szezon első versenye az április 12-i Katari Nagydíj lesz.

 

Eddig a technikai sportág pozitív hírei, de nem mehetünk el szó nélkül a nehézségek mellett sem. A Honda, a Subaru és a Suzuki után a Kawasaki is kilépését tervezi a sorozatból, méghozzá a gazdasági válságra hivatkozva. No persze, ehhez azért az is közrejátszott, hogy nevezett csapatok esetében a befektetett munka, energia és pénz nem hozott eredményeket, így minden bizonnyal kellő reklámértéket sem. Így náluk a kellemetlen ezúttal a haszontalannal kapcsolódott össze.

 

A Kawasaki hivatalosan még nem jelentette be visszalépését – ezt hétfőre várják –, és a csapat két érintett pilótája, akiket időközben már értesítettek a szomorú döntésről, még mindig egy rossz álomnak hiszi a várható történéseket.

 

Az ausztrál John Hopkins a hivatalos bejelentésig nem akarja elhinni a visszalépést, így azt nem is kommentálta. Nálánál bőbeszédűbb volt az olasz Marco Melandri menedzsere, Alberto Vergani. Utóbbi szerint a Karácsony előtti napokban meghozott döntésnek nem volt semmilyen előjele. Melandrit imádták a japánok és nagy tiszteletnek örvendett a gyárlátogatások során, ahol már meg is mutatták neki a 2009-es fejlesztéseket, amelyeket a tesztpilóta már a gyakorlatban is kipróbálhatott. Most viszont állás és csapat nélkül maradt, a menedzser új lehetőségek után néz, amikor már leosztották a legtöbb lapot.

 

Tartja magát még egy lehetséges verzió is, amelyek szerint nem kellene szélnek ereszteni a Kawasaki csapatát, hiszen Jorge Martínez kacérkodik az átvétellel és a versenyeztetéssel.

125-ÖS GÉPOSZTÁLY:
RAJTSZÁM NÉV CSAPAT
5 Alexis Masbou Loncin Racing
7 Dominique Aegerter Ajo Interwetten
8 Lorenzo Zanetti WWC
11 Sandro Cortese Ajo Interwetten
12 Esteve Rabat Blusens Aprilia
16 Cameron Beaubier Red Bull KTM 125
17 Stefan Bradl Kiefer Racing
18 Nicolas Terol Jack & Jones Pons WRB
24 Simone Corsi Jack & Jones Pons WRB
27 Stefano Bianco CBC Corse
29 Andrea Iannone WWC
30 Pere Tutusaus Matteoni Racing
32 Lorenzo Savadori Fontana Racing
33 Sergio Gadea Bancaja Aspar Team 125cc
34 Randy Krummenacher Degraaf Grand Prix
38 Bradley Smith Bancaja Aspar Team 125cc
44 Pol Espargaró Belson Derbi
45 Scott Redding Blusens Aprilia
60 Julian Simon Bancaja Aspar Team 125cc
66 Matthew Hoyle Maxtra Team
71 Kojama Tomojosi Loncin Racing
72 Marco Ravaioli CBC Corse
73 Nakagami Takaaki WWC
81 Jasper Iwema Kiefer Racing
88 Michael Ranseder Maxtra Team
93 Marc Márquez Red Bull KTM 125
94 Jonas Folger WWC
99 Danny Webb Degraaf Grand Prix

 

250 ES GÉPOSZTÁLY:
RAJTSZÁM NÉV CSAPAT
4 Aojama Hirosi Scot Racing Team 250cc
7 Axel Pons Pepe World Pons WRB
8 Bastien Chesaux Racing Team Germany
9 Toni Wirsing Racing Team Germany
10 Tóth Imre Team Tóth Aprilia
12 Thomas Lüthi Emmi - Caffe Latte
14 Ratthapark Wilairot Thai Honda PTT SAG
15 Roberto Locatelli Metis Gilera
16 Jules Cluzel Matteoni Racing
17 Karel Abraham Cardion AB Motoracing
19 Álvaro Bautista Mapfre Aspar Team
21 Héctor Barbera Pepe World Pons WRB
25 Alex Baldolini WTR San Marino Team
28 Talmácsi Gábor Balaton Racing Team 250cc
35 Raffaele De Rosa Scot Racing Team 250cc
41 Aleix Espargaró Campetella Racing
48 Tomizava Soja Team Cip
51 Stevie Bonsey Aprilia Madrid
52 Lukas Pesek Auto Kelly - CP
58 Marco Simoncelli Metis Gilera
63 Mike Di Meglio Mapfre Aspar Team 250cc
75 Mattia Pasini Team Tóth Aprilia

 

  MOTOGP:
RAJTSZÁM NÉV CSAPAT
3 Dani Pedrosa Repsol Honda
4 Andrea Dovizioso Repsol Honda
5 Colin Edwards Tech 3 Yamaha
7 Chris Vermeulen Rizla Suzuki
14 Randy De Puniet LCR Honda
15 Alex De Angelis San Carlo Gresini
21 John Hopkins Kawasaki Racing
24 Toni Elias San Carlo Gresini
27 Casey Stoner Ducati Marlboro
33 Marco Melandri Kawasaki Racing
36 Mika Kallio Pramac Racing Ducati
46 Valentino Rossi Fiat Yamaha
52 James Toseland Tech 3 Yamaha
59 Sete Gibernau Grupo Francisco Hernando Ducati
65 Loris Capirossi Rizla Suzuki
69 Nicky Hayden Ducati Marlboro
72 Juki Takahasi Scot Racing
88 Niccolo Canepa Pramac Racing Ducati
99 Jorge Lorenzo Fiat Yamaha

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu