Dráma: Sainz összetörte autóját és álmát

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 15. 14:37
Három nappal a befutó előtt a Dakar-Rali ismét bebizonyította, miért is tartják a világ legkegyetlenebb tereprali versenyének. Az egész versenyen remeklő, hat szakaszt is megnyerő spanyol sztár, Carlos Sainz rommá törte Volkswagenjét. Mindez persze nagyon jól jött az ellenfeleknek, köztük Palik Lászlónak, aki így, ha nem követ el nagy hibát, és az autója sem hagyja cserben, a top tízben zárhat.


Közel fél óra előny az összetettben, több mint 5000 megtett kilométer, a mezőny legjobb autója és mintegy 30 évnyi versenyzői tapasztalat. Ez mind kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a Matador életében először Dakart nyerjen.

Történt, hogy a Fiambala és La Rioja közötti 253 km-es speciál 79. km-nél egy vízmosás összezúzta a kétszeres rali világbajnok álmait. Navigátorát, Michel Perint súlyos válsérüléssel szállították kórházba. Sainz teste sértetlen maradt, de lelke bizonyosan összetört. Perin reméljük hamar felépül, de Sainz leghamarabb egy év és három nap múlva lehet újra "egészséges".

Sainz a verseny elsőszámú esélyese volt. A rajt előtt a szakértők egy Sainz-Peterhansel párharcot jósoltak. Ám a kilencszeres győztes francia idén elmaradt a várakozásoktól, aztán technikai problémák miatt ki is esett. Ezek után nem volt kérdés, ki a favorit. A spanyol tavaly a Közép-Európa Ralin is bizonyította kivételes tehetségét, ahol hatalmas csatában utasította maga mögé Mr. Dakart. Megnyerve ezzel a 2008-as év legfontosabb szakági versenyét.

Sainz már második Dakarját veszítette el ilyen drámai körülmények között. Két éve, 2007-ben szintén magabiztosan vezetett a verseny felénél, majd egy technikai hiba miatt visszaesett. A hátrányát kétségbeesve próbálta aztán ledolgozni és hibázott. Csakúgy, mint az idei viadal 5. szakaszán, ahol egy dűnéről lefelé jövet felborult. Ám akkor kevés időveszteséggel folytatni tudta a viadalt - most már bizonyosan nem...

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu