A szakértők többsége már az is meglepetéssel vette tudomásul, hogy a hollandok jutottak a fináléba,lévén a magyar válogatott számított esélyesebbnek. Godova Gábor csapat azonban nem érvényesítette a papírformát, míg a másik ágról a későbbi bronzérmes ausztrálokat nagy csatában búcsúztató amerikaiak kerültek a végjátékba.
A tengerentúliak világbajnoki címvédőként várták a finálét, amelynek első negyedében döbbenten tapasztalták, a hollandok nem elégedtek meg a biztos ezüsttel, „bejelentkeztek” az aranyéremért. De Bruijn duplával nyitott, majd Van Belkum találata után ismét betalált, 4-0-ra elhúzott a „lesajnált” válogatott.
A világbajnok ekkor ébredt fel, érezte, könnyen eldőlhet a mérkőzés sorsa. Steffens két találata után zárult az első negyed, 4-2-re vezetett az európai csapat. A második felvonásban Van den Ham találatára Golda, Craig és Gregorka válaszolt, 5-5-re módosult az állás.
A harmadik negyed elején De Bruijn negyedik és ötödik találatát is megszerezte, majd Villa szépített, 7-6-os holland vezetésnél kezdődött a záró felvonás. Hayes egyenlített, de az amerikaiak nem bírtak De Bruijnnal, aki ismét eredményes volt. Öt perccel a vége előtt Van Norman ismét egalizált, de az igazi feketeleves még hátra volt a világbajnoknak.
Már csak 45 mp volt hátra, amikor Villát kiállították, a holland szakvezető pedig időt kért. Tanácsai sikeresek voltak, lévén a parádézó De Bruijn immár hatodik gólját lőtte. A végén az amerikaiak támadtak, de Windes próbálkozása lejött a kapufáról, majd Villa sem értékesítette lehetőségét.