Blatterrel találkozott az MLSZ-elnök

Szerző: shLétrehozva: 2011. január 20. 18:06
Joseph Blatterrel is találkozott csütörtökön a Magyar Labdarúgó-szövetség új vezérkara, amely Zürichben járt bemutatkozó látogatáson. Az mlsz.hu beszámolója szerint Csányi Sándor elnök mellett Berzi Sándor alelnök és Vági Márton főtitkár vett részt a megbeszélésen.


 

Az MLSZ első számú vezetője január 10-én a FIFA-gálán már találkozott Blaterrel, de a magyar szövetség új vezetőségének hivatalos bemutatkozó látogatására most került sor. Az MLSZ vezetői a FIFA elnökével, valamint a nemzetközi szövetség több igazgatójával is találkoztak.

A több órás tanácskozáson a magyar delegáció tájékoztatta a FIFA elöljáróit a szövetség átalakulásáról, terveiről, és szóba kerültek a két szervezet közötti együttműködési lehetőségek is. Kiemelt szerepet kapott a megbeszélésen a fiatal játékosok védelme, valamint a saját nevelésű futballisták szerepeltetésének fontossága.

Az MLSZ vezetői felvetették, hogy Magyarország központi fekvését kihasználva a jövőben gyakori házigazdája lehet a FIFA rendezvényeinek.

Joseph Blatter hangsúlyozta: nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy 2011 első félévében Magyarország tölti be az EU soros elnöki posztját, mert ebben az időszakban országunk különösen sokat tehet a sport és a nemzetközi futball érdekében. Hozzátette, a magyar szövetség a jövőben is számíthat a FIFA pénzügyi támogatására.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu