KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "MAGDALENA_NEUNER"
Ilyet?! Rossz céltáblára lőtt a klasszis 2012. január 15. 17:44 A biatlon rekordvilágbajnoknője, Magdalena Neuner is ember! Ritkán látható bakit követett el a csehországi Nove Mestóban rendezett, tömegrajtos, 10 kilométeres verseny első állólövészete során: az egyes lőállásból a kettes céltáblára lőtt. Ötből ötször talált, de az első négy alkalommal hiába, csak a negyedik után eszmélt, melyik is a helyes céltábla. Négy büntetőkört kellett futnia, ami azt jelentette, hogy elszórakozta 29. Vk-sikerét. A "kereszttűz-hadművelet" miatt csak a hetedik helyen végzett, a norvég Tora Berger nyert. Nem ez az első ilyen "incidens", a fehérorosz Darija Domracseva már produkált hasonlót, sőt, ő már éllovasként, állva is lőtt fekvőlövészetben.
 
Bode Miller csúcsra ért kombinációban 2010. február 22. 12:53 Lindsay Vonn arany és bronzérme, valamint Julia Mancuso két ezüstje már kiváló hangulatot teremtett az amerikai alpesi síválogatottban, de most aztán igazán ünnepelhetnek a keret tagjai és vezetői. A sportág különc zsenije, Bode Miller ugyanis végre megvalósította álmát, szuperkombinációban ugyanis aranyérmet szerzett a vancouveri téli olimpián. A sílövőknél is aranyakat osztottak, a férfiaknál Jevgenyij Usztjugov, míg a nőknél Magdalena Neuner diadalmaskodott az üldözéses számban.
 
Visszavágott a németek csinos klasszisa 2010. február 16. 20:30 A sprintversenyen elért ezüstérmét követően a 10 km-es üldözőversenyen már az első helyen futott be a német Magdalena Neuner a sílövők mezőnyében. A 23 éves német hölgy kétmásodperces hátrányból tudta megnyerni a viadalat a vancouveri játékokon.
 
Szlovák meglepetésarany Vancouverben! 2010. február 13. 23:37 Borult a papírforma a legelső biatlonversenyen Vancouverben! Nem sokan fogadtak volna arra, hogy a szlovák Anastazia Kuzmina nyeri a 7.5 kilométeres sprintet, szállítva ezzel az első női aranyat északi szomszédainknak. Szlovákiának még nem volt aranyérme a téli olimpiák történetében. Kuzmina egy lőhibát vétett, másfél másodperccel előzte meg a németek favoritját, Magdalena Neunert és több mint tízzel a hibátlan lövészetet teljesítő francia Marie Dorint.
 
A címvédő német szépség négyszer rontott 2009. január 22. 15:15 VIDEÓVAL. A norvég Tora Berger sikerével ért véget az olaszországi Antholzban zajló sílövő Világkupa női 7,5 km-es sprintversenye. A szépséges címvédő Neunernek viszont nem ment.
 
Nem volt jobb Magdalena Neunernél 2009. január 18. 15:45 A német Magdalena Neuner nyerte a Ruhpoldingban zajló Világkupa 10 kilométeres női sílövő számának üldözőversenyét. Második az orosz Jekatyerina Jurjeva, harmadik pedig a győztes honfitársa, Kati Wilhelm lett.
 
Téli sportok: Helena Jonsson kilőtte az ellenfelek szemét 2008. december 4. 18:43 Hibátlan lövőteljesítményének köszönhetően a hazai pályán szereplő Helena Jonsson sikerével zárult a svédországi Östersundban rendezett női biatlon Világkupa szezonnyitója. A 15 km-es egyéni verseny második helyezettje a német Kati Wilhelm, a harmadik az orosz Jekatyerina Jurjeva lett.
 
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu