Szolnok: Kovács István irányít 2009-től

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 12. 18:59
Az elmúlt szezonban mutatott várakozáson aluli szereplés után új szelek fújnak a Tiszaligetben. Új játékosok jönnek Szolnokra, új edző érkezik, szakmai igazgatónak pedig megszerezték Kovács Istvánt, a Domino Honvéd korábbi edzőjét. A Közgép Zrt. pedig a Szolnoki Főiskola VSC OB I-es vízilabda együttesének legújabb támogatójaként mutatkozott be.


 

A keddi napon a szolnoki városházán tartott sajtótájékoztató keretében Szalay Ferenc polgármester úgy nyilatkozott, a város felelősséget érez a régió legpatinásabb, olimpikonok egész sorát adó, hatszoros magyar bajnok vízilabda csapata iránt. Ezért igyekeznek minden segítséget megadni a klubnak.

 

Szolnokon a „Tisza fővárosa” pályázat keretében, új fedett uszoda és látványfürdő épülhet a Tiszaligetben, amely 2010-től lehetne a vízilabdások otthona.

 

A szakosztály elnök Mohi Zoltán új időszámításról beszélt a minap a Sporthirado.hu-nak.


Hároméves tervet készítettek, amelynek teljesítése után már a legjobb hat közé jutás lesz a céljuk.


Az új edző, Lukács Dénes helyett ifjabb Cseh Sándor lesz. A nagy durranás azonban nem ez, hanem Kovács István 2009. január 1-től történő szakmai igazgatói kinevezése lett. Korábbi csapataival minden lehető címet megnyert: BEK, Euroliga, LEN-kupa, Szuperkupa és Magyar Kupa-győzelmet szerzett, nem utolsósorban 11-szeres magyar bajnok. Az ő személye garancia lesz a szakmai munka magas színvonalára.

 

Az új támogató képviseletében dr. Nyerges Zsolt elmondta, egykoron ő is játékosa volt a csapatnak, és kötelességének érezte, hogy segítse korábbi klubját. Ezt követően a Közgép Zrt. részéről Németh Miklós vezérigazgató hároméves szerződést írt alá Mohi Zoltánnal, mely egyben névhasználattal is jár.

 

Így a gárda az új évadban Szolnoki Főiskola Közgép VSC néven fog szerepelni a világ egyik legerősebb bajnokságában.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu