Ambrus az ötödik helyet célozta meg

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 15. 17:22
Új néven, Pécsi Vízmű PVSK-Füszértként indul a 2008-2009-es országos bajnokságban a férfi vízilabdacsapat. Az anyagi feltételek adottak a baranyai együttesnél, és Ambrus Tamás vezetőedző fiai bizakodóan készülnek a soron következő megmérettetésekre. Az egyetlen hátráltató tényező Surányi László sérülése, akire hat hétig nem számíthat a mecsekiek szakmai vezetése.



Egy ismert pécsi, belvárosi sörözőben tartották azt a sajtótájékoztatót, ahol De Blasio Antonio, a szakosztály elnöke elmondta, a sportágnak vidéken is nagy lökést adott az újabb olimpiai siker, és egyre több fiatal srác szeretne vízilabdázni.

Kevés azonban az élsportra, illetve utánpótlás-nevelésre alkalmas vízfelület Pécsett, így már-már ott tartanak a város vezetői, hogy több érdeklődőt is kénytelenek elutasítani vagy köztes megoldásként előbb úszótanfolyamra iratják be a gyerkőcöket, csak aztán következhet a csapatmunka alapjainak elsajátítása.

Azt újságírói kérdésre sem szerették volna elárulni a város elöljárói, hogy a három főszponzor mennyivel járul hozzá a működési költségekhez. Annyit viszont elárultak, a költségvetésük 55-60 millió forint körül mozog. Maga a város 20 millióval veszi ki a részét a finanszírozásból, illetve az esetleges sikerek esetén öttel toldja ezt meg.

Miután a sportvezetők átadták a szót Ambrus Tamásnak, a szakmai vezetőnek, kiderült, hogy az együttes az előkelő, ötödik helyezést célozza meg a bajnokság befejezésekor. Ezzel a legszűkebb elit mögé szeretnének felzárkózni, bár azt tudják jól, a legerősebbekkel képtelenek felvenni az anyagi versenyt.

Hátráltatja a közös munkát, hogy Surányi László a legutóbbi szolnoki tornán megsérült. Jobb könyökét már meg is műtötték, legalább hat hetet kénytelen kihagyni a center.

A méltán népszerű sportág rajongói jól járnak Pécsett, illetve környéken, hiszen a baranyai városban rendezik pénteken és szombaton a Magyar Kupa egyik csoportkörét, ahonnan a négyből két alakulat jut tovább. Az érdeklődők jutányos áron, naponta kétszáz forintért nézhetik meg az összecsapásokat. A részvevők az egriek, a székesfehérváriak, a fővárosból a BVSC, valamint a rendező pécsiek.

 

NYÁRI KLUBCSERÉK:
Érkeztek:
Kovács Gábor, center – Egerből
Jakab Dániel, szélső – Egerből
Hangody László, átlövő – Budapestről (OSC)
Heinrich Dávid, szélső – Budapestről (Vasas)
Távoztak:
Babay Árpád, átlövő – Budapestre (FTC)
Lukas Seman (szlovák), center – Jug Dubrovnikhoz (horvát)

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu