Alaposan kicserélődött a Fehérvár kerete

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 19. 09:34
Az Androbau Fehérvár Póló SE a Magyar Kupa pénteken kezdődő küzdelmeiben Pécsett a házigazdák mellett megmérkőzik az Egerrel és a BVSC-vel is. A fehérváriak kerete jelentősen átalakult a nyáron, és kérdéses, mennyire sikerült összeérniük a játékosoknak ilyen rövid idő alatt.


 

Az már korábban köztudott volt, hogy a játékosedző Dabrowski Norbert, valamint a szintén szakvezetői feladatokat ellátó Péter Imre – ő az utánpótlásban dolgozik tovább – nem játszik többet a csapatban, s egy újabb rutinos játékosát is kénytelen nélkülözni a gárda.

Petik Attila ugyanis súlyos térdsérüléssel bajlódik, így elképzelhető, hogy be kell fejeznie a pályafutását.

A fiatalok közül Horgos Tamás és Popovics Miklós Hollandiába szerződött, míg a kapus Régi Márton nagy valószínűséggel egy osztállyal lejjebb, a Bnki VSE-ben folytatja. Ritter az OB II-ben érdekelt Fehérvári Fehércápákat erősíti a jövőben, már csak azért is, mert téltől az Egyesült Államokban tanul tovább.

Ami pedig az érkezőket illeti, a Fehérvár Szentesről négy játékost - Újházi Attilát, Szabó Tamást, Vígh Róbertet és Turzai Gábort -, míg a Ferencvárosból egy pólóst, Vrezgó Mátyást igazolta le. Utóbbinak aligha kell bemutatni a Csitáry G. Emil uszoda öltözőjét, lévén Székesfehérvárról igazolt a zöld-fehérekhez, s tagja volt az OB I/B-ben bajnokságot nyerő alakulatnak.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu