A PVSK ismét hazai környezetben játszhat

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 23. 10:50
Az anyagi nehézségekkel küzdő Fehérvár Póló SE a PVSK vendégeként játszik csütörtök este 18 órától Pécsett, a férfi vízilabda ob I harmadik fordulójában. A mérkőzés esélyese a hazai együttes, ám Dabrowski Norbert csapata képes lehet meglepetést okozni.


Két, hasonlóan rajtoló gárda csap ma össze a pécsi uszodában, hiszen a hazaiak a nyitányon 11-5-ös vereséget szenvedtek a sokkal esélyesebb Eger ellen, de a második játéknapon javítottak: 13-7-re legyőzték azt a BVSC-t, amely a tavalyi szezonban vért izzadva harcolta ki a bentmaradást.

 

Mondhatni, papírforma eddig a pécsiek szereplése, ma pedig harmadik hazai találkozójukra készülnek.

A Fehérvár eddigi két bajnokiját szintén hazai környezetben vívhatta, az első fordulóban 10-7-re kikaptak a jobb erőkből álló újpestiektől, de azon az összecsapáson ugyancsak érezhető volt: Damoklész kardja lebeg a klub fölött, hiszen a várostól még nem kapták meg az ígért anyagi támogatást. Ennek tükrében úgy is fogalmazhatunk, hogy nagyszerűen helyt álltak a lila-fehérekkel szemben.

A második fordulóban viszont sikerült a javítás Veres Zoltánéknak, miután a Szentest 8-5-re legyőzték. Sietve tegyük hozzá: az alföldiek tavaly különösebb megerőltetés nélkül vitték el a bajnoki pontokat a Csitáry G. Emil Uszodából.

A Pécs-Fehérvár bajnokin tehát két, középmezőnybe igyekvő gárda csap össze, s az esélyeket vizsgálva kijelenthető: a meglepetés erejével hatna, ha a vendégek győzni tudnának Baranyában.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu