Eb-ezüstérmes lett a női tőrcsapat

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 8. 18:50
Kiélezett küzdelemben ezüstérmes lett a magyar női tőrcsapat a Kijevben zajló vívó Európa-bajnokságon. Az Oroszország elleni döntőt szoros csatában, 31-30-ra bukta el a Knapek Edina, Mohamed Aida, Újlaky Virginie, Varga Gabriella összeállítású magyar csapat.


A csapatban címvédő magyar lányoknak a rosszul sikerült egyéni küzdelmeket követően – egyikük sem tudott bekerülni a nyolc közé – három nappal később máris adott volt a javítás lehetősége. Bár a győzelem nem jött össze, vívóink azért becsülettel küzdöttek a nap során és bizonyították: változatlanul ott a helyük a legjobbak között.

 

A nap a németek elleni összecsapással kezdődött a magyar együttes számára. Méghozzá igen rosszul: Mohamed 3-0-ra vesztett. Utána a németek folyamatosan vezettek, csak egyszer tudtak a mieink feljönni 14-14-re. A folytatásban azonban Varga négy tust kapott egymás után, így Újlakynak nagyon nehéz helyzetben kellett pástra lépnie.

 

A csereként beállt magyar versenyző azonban véghezvitte a majdnem lehetetlent: két másodperccel a vége előtt 20-20-ra hozta az állást. Bár a hosszabbításban a németek voltak a kedvezményezettek, Újlakyt ez nem zavarta, és megszerezte a győztes találatot.

 

Újlaky a lengyelek ellen is megtartotta remek formáját, hiszen mindhárom asszóját megnyerte. Mellette Knapek Edina is remekelt, aki szintén háromszor diadalmaskodott.

 

Jöhetett a döntő azzal az orosz csapattal, amellyel egy évvel korábban szintén a döntőben mérkőzhettek meg legjobbjaink és vertek akkor 45-31-re.

 

Amíg a magyar csapat nehezen kapta el a fonalat, addig az oroszok rögtön lendületesen nyitottak: az ukrán (40:28), majd a francia (45:16) csapatnak sem adtak esélyt a győzelemre.

 

Így az első három asszót követően az orosz csapat 10-6-ra vezetett: Varga döntetlennnel, Ujlaky mínusz hárommal, Knapek mínusz eggyel zárt.

 

A második körben a kezdőember Varga csak tartani tudta a különbséget, így tett Knapek is, viszont Ujlaky bravúros 7-3-mal kiegyenlített.

 

Bernát Zoltán szövetségi kapitány ekkor cserélt: Mohamed Aida rutinosan tartotta az addig remeklő Nyikisinát, és két több mint perc alatt bevitt egyetlen érvényes találata azt jelentette, hogy átvettük a vezetést.

 

A nyolcadik asszóban Varga tartotta a minimális előnyünket, a záró felvonásban viszont az Ujlaky-Bajko ütközetben a rutin döntött utóbbi javára.

 

A három egyéniben szerzett érem után csapatban is már magáénak tudhat már egy érmet a kontinensviadalon a magyar vívó-válogatott. Egyéniben két párbajtőrözőnk, a nőknél Hormay Adrien, a férfiaknál Imre Géza diadalmaskodott, míg a női kardozók mezőnyében Benkó Réka meglepetésre a harmadik helyen végzett.

 

A férfi kardozóknál is orosz győzelem született: a franciák elleni finálét 45:29-re nyerte az esélyesebb együttes. A magyar csapat a negyeddöntőben 45:35-ös vereséget szenvedett Romániától és végül az ukránok elleni vereség, valamint a németek elleni győzelmet követően a hetedik helyen végzett.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu