Benkónak a selejtezőt követően a hiányos 64-es tábla első fordulójában nem kellett vívnia.
A 32 között a lengyel Ostojskával találkozott, s egyetlen tussal nyert. A hektikus asszóban felváltva vezetett a két vívó, mígnem 14-14-nél Benkó idegei bírták jobban, végül a videobíró döntése adott szabad utat a magyarnak a 16 közé.
A hazai pálya minden előnyét élvező Harlan ellen 9-4-es hátrányból fordított, majd alig több mint egy perc leforgása alatt már vezetett is 14-10-re. Harlan ugyan 14-14-nél utolérte a magyart, ám Benkó hihetetlen összpontosítással most is bevitte a mindent eldöntő tust, ezzel a legjobb nyolc közé verekedte magát.
Az olasz Gioia Marzocca ellen sem kezdett jól a negyeddöntőben, de miután elhúzott, a 11-8-as előny nagy magabiztosságot adott neki. 15-9-ra -as győzelmét Nébald György szövetségi kapitány nyakában ünnepelte.
A mindössze 19 éves magyar vívó a legjobb négy között az orosz Szofia Velikajától azonban kikapott 15-5-re, így nem léphetett pástra az aranyért.
Pető Réka, Várhelyi Kata és Nagy Orsolya korábban, a legjobb 16 közé jutásért esett ki a női kard egyéni versenyszámban. Utóbbi a pekingi olimpián ebben a számban egyedüli magyarként indulhat majd.