Újra versenyez a teniszsport ikonja

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 2. 18:25
Másfél évtizedes "kihagyás" után ismét versenyen ragad ütőt a teniszsport ikonja, az egykori világelső Ivan Lendl. A csehszlovák, majd amerikai színekben is remek sikereket elérő legenda a 2008-ban és 2009-ben Budapesten is vendégeskedő Tour of Champions elnevezésű tornán lép pályára október 1-3-án Párizsban. Erről az esemény egyik főszervezője, az ATP számolt be.


Lendl gerincsérülése miatt vonult vissza 1994-ben, azóta csak golfozott, valamint feleségével és öt gyermekével osztotta meg idejét.

A rendezők tervei szerint a közönség ismét láthatja majd a francia fővárosban Lendl és John McEnroe párharcát is. A két fenomén annak idején számos emlékezetese csatát vívott. Az egyik legnagyobb derbit a Roland Garros 1984-es döntője hozta, Lendl 3:6, 2:6, 6:4, 7:5, 7:5-ra diadalmaskodott.

Az ostravai születésű, napjainkban Connecticut-államban (Goshen) élő sportember 19 alkalommal jutott egyesben Grand Slam-verseny döntőjébe, nyolc alkalommal nyert is. Az örökranglistán ezzel holtversenyben áll Rafael Nadallal, Andre Agassival és Jimmy Connorsszal. Először éppen huszonhat évvel ezelőtt Párizsban ünnepelhetett.

Lendl csak Wimbledonban nem került a csúcsra, kétszer játszott döntőt, de szettet sem nyert Boris Becker (1985) és Pat Cash (1987) ellen. A US Openen viszont mindmáig él a csúcsa, 1982 és 1989 között sorozatban nyolcszor döntőzött.

Az év végi Mesterek Tornáját ötször nyerte meg Lendl, ezzel holtversenyben vezeti az örökranglistát Pete Samprasszal. Az ostravai születésű ikon 146 ATP-versenyen volt finalista, 94 elsőséget gyűjtött.  

Profiként 1071 találkozót nyert, ezzel második Connors 1242 mögött,  291-et veszített. Összesen 270 hétig állt a világranglista élén, az örökranglistát csak Pete Sampras (286) és Roger Federer (282) előzi meg.

IVAN LENDL GRAND SLAM-DÖNTŐI:
Eredmény Év Bajnokság Ellenfél a döntőben A döntőben
Második hely 1981 French Open Björn Borg 6:1, 4:6, 6:2, 3:6, 6:1
Második hely 1982 US Open Jimmy Connors 6:3, 6:2, 4:6, 6:4
Második hely 1983 US Open Jimmy Connors 6:3, 6:7(2), 7:5, 6:0
Második hely 1983 Australian Open Mats Wilander 6:1, 6:4, 6:4
GYŐZTES 1984 French Open John McEnroe 3:6, 2:6, 6:4, 7:5, 7:5
Második hely 1984 US Open John McEnroe 6:3, 6:4, 6:1
Második hely 1985 French Open Mats Wilander 3:6, 6:4, 6:2, 6:2
GYŐZTES 1985 US Open John McEnroe 7:6(1), 6:3, 6:4
GYŐZTES 1986 French Open Mikael Pernfors 6:3, 6:2, 6:4
Második hely 1986 Wimbledon Boris Becker 6:4, 6:3, 7:5
GYŐZTES 1986 US Open Miloslav Mečíř 6:4, 6:2, 6:0
GYŐZTES 1987 French Open Mats Wilander 7:5, 6:2, 3:6, 7:6(3)
Második hely 1987 Wimbledon Pat Cash 7:6(5), 6:2, 7:5
GYŐZTES 1987 US Open Mats Wilander 6:7(7), 6:0, 7:6(4), 6:4
Második hely 1988 US Open Mats Wilander 6:4, 4:6, 6:3, 5:7, 6:4
GYŐZTES 1989 Australian Open Miloslav Mečíř 6:2, 6:2, 6:2
Második hely 1989 US Open Boris Becker 7:6(2), 1:6, 6:3, 7:6(4)
GYŐZTES 1990 Australian Open Stefan Edberg 4:6, 7:6(3), 5:2-nél feladta
Második hely 1991 Australian Open Boris Becker 1:6, 6:4, 6:4, 6:4

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu