Újra Nadal miatt szomorkodnak a britek

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 1. 20:42
Bő ötven percen át eksztázisban volt a hazai közönség, majd 1-0, 2:1 15-30-nál Andy Murray ziccert hibázott, ezzel pedig hatalmas fordulatot vett a második wimbledoni elődöntő. A címvédő Rafael Nadal ugyanis még egy szinttel feljebb "kapcsolt", megérezte a hazai teniszező kisebb bizonytalanságát és hihetetlenül magabiztosan fordított. A spanyol fenomén a nyitó felvonás után mindössze nyolc gémet bukott, 2008 és 2010 után harmadszor múlta felül Nagy-Britannia büszkeségét és reménységét.


 

ANGOL NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG (WIMBLEDON) GRAND SLAM, FŰ, 6 631 000 FONT, ELŐDÖNTŐ:
Nadal (spanyol, 1.)-Murray (brit, 4.) 5:7, 6:2, 6:2, 6:4

Pedig Nadal pszichikájára hatással lehetett az első idei férfi elődöntő, hiszen kiderült, bármi is lesz a 2011-es verseny végeredménye, hétfőtől új világelsőt köszönt a teniszvilág! Igaz, ezt már a tavasz végén megjósolta a spanyol fenomén és úgy tűnik, a szerb sztár sikere nem is igazán zavarta meg.

Pedig Nagy-Britannia és Andy Murray ismét fente a fogát a 10-szeres Grand Slam-győztesre. A szigetországi tenisztársadalom 1936, Fred Perry óta várja az újabb hazai bajnokot, de a skót fiatalember ismét csak az elődöntőig jutott. Tudta jól, mi vár rá pénteken, hiszen a 2008-as negyeddöntőben, majd a tavalyi elődöntőben is a spanyol teniszező állta az útját. Murray egyszer sem nyert szettet, de a második összecsapásról azért a derék Rafa többször elmondta, kőkemény csata volt.

Ezúttal bő ötven percen át úgy tűnt, végre megvalósul a britek álma, döntőbe jut a kedvencük. Murray remekül teniszezett, a nyitó szett hajrájában pedig kihasználta ellenfele kisebb megingását. Igaz, Nadal – és később Murray – mozgásán látszott, nem igazán egészséges. A skót a második játszmában 2:1-nél 30-15-re vezetett, de egy könnyűnek tűnő helyzetben outot ütött, pedig két bréklabdája lehetett volna.

Nadal élt a lehetőséggel, gyorsan felismerte, az addig remekül teljesítő Murray mégis megingatható. A spanyol elképesztő pontossággal ütött az alapvonalról, másnak befuthatatlan labdákat ért meg és ütött nyerőt, de időnként a hálónál is jól mozgott. Murray egyre jobban elbizonytalanodott, igaz ki ne tett volna így a helyében. A túloldali ellenfél ugyanis ezúttal is legyőzhetetlen volt.

Rafael Nadal a Federer elleni 2007-es döntő óta veretlen Wimbledonban, immár 20 mérkőzés óta tart a győzelmi sorozata.  A spanyol sztár 16-11-re vezet Novak Djokovics ellen, idén azonban négyszer kapott ki sorozatban, mindannyiszor a döntőben. Itt a visszavágó ideje!

A MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁJA:

Nadal (spanyol) Murray (brit)
Sikeres 1. adogatás (százalékban): 70/103 = 68 66/113 = 58
Ászok: 6 15
Kettős hibák: 1 5
Önhibák: 7 39
Sikeres 1. adogatások után nyert pontok (százalékban): 57/70 = 81 48/66 = 73
Sikeres 2. adogatások után nyert pontok (százalékban): 19/33 = 58 23/47 = 49
Nyerő ütések: 37 42
Pontok fogadóként (százalékban): 42/113 = 37 27/103 = 26
Bréklabdák kihasználása (százalékban): 5/8 = 63 1/4 = 25
Pontok a hálónál (százalékban): 21/26 = 81 17/32 = 64

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Djokovics döntős: övé Nadal trónja
Ünnepel Szerbia: hétfőtől a belgrádi születésű Novak Djokovics vezeti majd a világranglistát! Az ausztrál nyílt teniszbajnokság kétszeres győztese ugyanis a wimbledoni elődöntőben négy szettben nyert Jo-Wilfried Tsonga ellen,...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu