Valamit mindig fejlesztenek az ausztrálok. Az idén új éttermet és kávézót kaptunk (mi: a nemzetközi média napszámosai), a régivel megnagyobbították a játékosok birodalmát.
A helyem, a sajtóközpontban a szokásos, a hatalmas üvegfalon át mindenkit látok. Előttem sétálnak a sztárok edzésre, meccsre, az öltözőbe.
Néhány perccel tíz óra előtt Szávay Ági kopogott be, de egy kedves, üdvözlő mosoly után robogott tovább: ment beütni. Biztató volt a tekintete, remélem, délután is ilyen lesz, amikor a meccse után beszélgetünk.
Hong Kongon át közelítettem meg Ausztráliát (huszonegyedszer), de az ismert szerencseszám ellenére majdnem nagyot szívtam. Frankfurtból két potyautas, vagy mi miatt két órás késéssel indultunk, és bár döngettünk ezerrel Ázsián át nem sikerült sokat ledolgozni az időhátrányból.
A gépből (Boeing 747 400), egy-két első osztályon utazó kivételezett után, szinte elsőként léptem ki, huszonöt perccel a csatlakozó járat indulása előtt. Nem mentem sokra a gyorsaságommal, mert a kijáratnál bevártuk az összes Melbourne-be repülő, kevésbé szemfüles kollégát.
Nem segített sokat a minket kísérő helyi ember, a biztonsági kapunál beragadtunk. Nagy rohanás következett és sikerült elcsípni az Airbus 300-ast. Igaz, a beszálló kártyánkat már átírták a következő járatra, de ezt az apró figyelmességet pillanatok alatt korrigálta a pesszimistán előrelátó személyzet.
Ettől kezdve már csak azért kellett izgulnom, hogy a csomagomnak is sikerült-e a bravúr, vagy az első napon, 35 fokos kánikulában, téli öltözetben leszek kénytelen élvezni az ausztrál nyarat. Tudtam, ha nem lesz az elsők között a bőröndöm, buktam, mehetek jelenteni, kezdhetek izzadni.
Először érkeztem e-vízummal Ausztráliába, kicsit ettől is tartottam, de végül minden összejött: az útlevélvizsgálaton gyorsabban jutottam át, mint bármikor korábban és a csomagom is megérkezett. Lehet, a huszonegy azért jelent valamit?
Frankfurttól Melbourne-ig volt időm tanulmányozni a nemzetközi sajtó tenisszel kapcsolatos írásait, híreit. Mintha mindenki egy forrásból dolgozna, az összes újságot ugyanaz a két-három slágertéma uralta.
Ki a női tenisz igazi világelsője? Meglesz-e Federernek a 14. Grand Slam diadala, amivel utoléri Pete Samprast? Valóban Andy Murray a legesélyesebb a férfi egyesben? Igaza van-e a nagy négyesnek (Nadal, Federer, Djokovics, Murray), februárban kellene rendezni az Australian Opent? Az első és az utolsó kérdés amolyan örökzöld, de van aktualitása.
Engem egyébként az érdekel, hogy a teniszt mennyire érinti a globális gazdasági válság, a recesszió. Egy illetékes szerint harmadik világháború kellene ahhoz, hogy érezhető legyen a hatása a teniszre, annyira biztos a sportág szponzori és financiális háttere. Ezekben a nehéz időkben jó hallani, olvasni ilyen optimizmust, magabiztosságot tükröző bátor kijelentést. De a többi témához hasonlóan ehhez is visszatérek a következő napokban.
Felemás érzésekkel sétáltam hátra a 13-as pályához a legegészségtelenebb kánikulában, délután kettőkor. Szávay Ági egy éve is itt játszott, hasonló körülmények között és esélyesként kikapott a világranglistán 110. Makarovától. Most 23. kiemeltként rajtolt, de tavaly szeptember óta nem nyert meccset.
Azóta, hogy Pekingben legyőzte a kazah Svedovát sorozatban öt mérkőzést vesztett a WTA Touron. Talán a kazah lehet a kulcsszó és véget ér a vesszőfutás, gondoltam magamban, keresve a kapaszkodót, a bíztató jeleket.
A világranglistán 95. Voszkobojeva ideális ellenfél, és az is sokat számít, hogy az eddigi egyetlen találkozójukon Szöulban, Szávay gyakorlatilag sérülten is jobbnak bizonyult nála. Ennyit a múltról, mert mint tudjuk, abból nem lehet megélni, főleg nem a profi teniszben (nem a múltban megkeresett dollárokról van szó).
Ígérem, a legritkább esetben fogok részletes beszámolót adni mérkőzésről, de nem láttam egyetlen kamerát sem a 13-as pályán és a szurkolókat talán érdekli, mi is történt.
Elkeserítően indult: a kosaras termete ellenére viszonylag jól mozgó, nem ügyetlen moszkvai nyolc perc alatt elhúzott 3:0-ra. A saját adogatásából csak egy pontot vesztett és amikor Szávay szervált az is az ő malmára hajtotta a vizet. A magyar két kettőshibával és egy rontott tenyeressel ajándékozta meg.
Azt azért érezni lehetett, hogy nem lesz ez mindig így. A mi lányunk ennél sokkal többre képes, Voszkobojeva pedig nem fog végig hiba nélkül teniszezni. Nem is kellett sokat várni az első fordulatra: 1:3-nál Ági bevágott három, pontot érő ricsit (ami nem azonos a kosárlabda mérkőzésről ismert hárompontossal és a ricsi az adogatás-fogadás szlenges alakja), és szépített 2:3-ra.
Sajnos nem örülhettünk sokáig, mert 15-re elbukta a saját szerváját. Abban bíztam, hogy a kazah keze majd megremeg a szettért adogatva, de ez nem következett be. Igaz, Ági egy rontott fonákkal (a hálóba ütötte) megint kisegítette.
A pályát védő kerítés árnyékában megbújva figyeltem az eseményeket. A barátságos ausztrálok imádnak ismerkedni, kivált, ha az illető nyakában ott lóg egy akkreditációs kártya. Most sem úsztam meg, két kedves vidéki szólított meg és miután megtudták, hogy Budapestről jöttem, magyar vagyok, már kezdték is a történeteiket Temesvári Andreáról.
Lelkesen kérdeztek és meséltek, kezdtem attól tartani, hogy a folyamatos beszédük zavarja Ágit, aki tőlünk néhány méterre próbált a játékra koncentrálni, de időnként ez nélkülünk is túl nehéz feladatnak bizonyult.
A második játszmában egy másik Szávay Ágit láthattunk, ráadásul úgy tűnt, az ellenfél egyre nehezebben birkózik meg a természet helyi erőivel. Jégsálat tekert a nyaka köré minden pihenő alatt és rendre tovább ücsörgött a székében, mint tehette volna.
Jellemző erre a felvonásra, hogy az is belefért, többször tévedjen a vonalbíró, vagy a székben ülő a magyar kárára. Az első szervák továbbra sem jöttek, de ezzel együtt egyetlen brékpontja sem volt a kazahnak ebben a szakaszban.
A játszma sorsa a hatodik játékban dőlt el: 30:15-nél előbb egy kettőshiba, majd Ági ütött egy látványos ricsit, amire mozdulni sem tudott Voszkobojeva. Fonákkal hosszúra lőtt labda bosszantotta a magyar szurkolókat (elsősorban itt élő teniszbarátok), de jött a lélekölő fonák ricsi, két méterre belépve az alapvonalról és újabb lehetőség a brékre. A kazah támadott, de röptéje a hálóban végezte: 4:2!
A játszmáért szerválva végig vékony jégen táncoltunk: a második adogatásokból gyűjtögette Ági a pontokat, de számíthattunk az ellenfélre. A második szettlabdánál tenyeressel ütötte hosszúra a magyar második szerváját (6:3).
Most kell padlóra küldeni a megroggyant kazah létrát, mondogattam magamban, de Voszkobojeva lefeküdt magától. Kihívta a fizioterapeutát és a hátát masszíroztatta. Kuhárszky Zoltán megnyugtatott, nincs semmi komoly baj, ez csak a szokásos műsor a moszkvaitól.
Bejött neki, mert Szávay lendülete megtört, megint 0:2-vel rajtolt. Hiába küzdött, a második gémben 15:40-ről két parádés, bátor megoldással egyenlített, két ki nem kényszerített hibával (előbb tenyeres a hálóban, majd fonákkal hosszú) nehéz helyzetbe hozta magát.
Megint ő futhatott az eredmény után, de elszántnak tűnt és gyorsan javított is. A következő tíz labdamenetből nyolcat megnyert és két pontra volt, hogy 3:2-re fordítson. Újabb két könnyű rontás és ez a vágyunk elúszott, sőt a hibaszázalék nem javult: hirtelen 2:5 lett. Kilátástalan helyzet, de Szávay nem adta meg magát.
Magabiztosan hozta a kötelezőt, és összesen három, pontot érő fonák ricsivel (igen, ilyet produkált korábban is) visszahozta a reményt (4:5). Ami ezután következett arra nehéz magyarázatot találni: két kettős hiba és egy vitatható bírói döntés eredményeként 0:40. Nem maradt energiája még egy fordulatra, 1 óra 57 perc alatt kikapott. Maradt a páros, illetve Czink Melinda az egyesben, kedden.
Mindig elmondom, hogy szerintem a Grand Slamek egyik legérdekesebb napja az első hétfő.
Rengeteg sztár lép pályára, hatalmas a nyüzsgés, a szurkoló, a tudósító csak kapkodja a fejét.
Meg kellene emlékeznem Dokic sikeres visszatéréséről. A szerb származású ausztrál 1999 óta először nyert meccset Melbourne-ben, sőt az utolsó hét évben mindössze egyszer szerepelt a főtáblán. Még mindig csak 25 éves a világranglista egykori negyedik helyezettje (most 187.). A japán Kimiko Date története is maga a csoda: 1996-ban, viszonylag fiatalon visszavonult, de most 38 évesen megint elindult.
Az életben balkezes egykori világ negyedik a teniszt jobbal játssza, mert a tradíció nagy úr a hazájában. Azt nem tudni, hogy német autóversenyző férje (Michael Krumm) mit szólt a visszatéréshez, de az mindenképp sikeresnek mondható, hogy a selejtezőből a főtáblára jutott. Igaz a tündérmese egyelőre befejeződött: az észt Kanepi 6:4, 4:6, 8:6-ra nyert ellene.