Tenisz, Stockholm: Nieminen elődöntőbe jutott, Ancic visszalépett

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 10. 18:04
A finn Jarkko Nieminen könnyed győzelmet aratott a nyolcaddöntőben bravúrt bemutató Oscar Hernandez ellen a 713 ezer euró összdíjazású stockholmi férfi keménypályás tenisztornán. Játék nélkül jutott tovább Nisikori Kej, mivel a horvátok kiválósága, Mario Ancic visszalépett a küzdelemtől.


Oscar Hernandez a nyolcaddöntőben a hatodik helyen kiemelt José Acasusót győzte le, ám ebben a körben már nem bírt az esélyesebb ellenféellel. Az első játszma simán a finné lett, mivel kétszer is elnyerte ellenfele adogatását.

 

A második szett már több játékot hozott. Nieminen ismét korán elvette Hernandez szerváját, ám a spanyol visszajött 4-4-re, azonban hiába, mert újra elvesztette adogatását, míg ellenfele nem hibázta el a magáét. Így Nieminen került az elődöntőbe, ahol a David Nalbandian-Albert Montanes mérkőzés győztesével találkozik.


A szabadkártyával induló japán Nisikori Kej egy percet sem játszott, mégis továbbjutott, ugyanis a horvát Mario Ancic nem állt ki ellene.

 

„Én sem voltam száz százalékos állapotban, fáj a torkom és a térdem, ennek ellenére mindenképp játszani akartam a mai meccsen. Ancic visszalépése után van egy napom kipihenni magam, biztos vagyok benne, hogy holnap pályára tudok lépni. Ez az elődöntőbe jutás nagyon sokat számít nekem"- nyilatkozta Nisikori.

 

Egyébként a japán játékos 212 helyet javított a világranglistán január óta, idén aratta első ATP tornagyőzelmét, 1992 óta ő az első japán tornagyőztes. 

 

STOCKHOLM, 713 EZER EURÓ ÖSSZDÍJAZÁS, NEGYEDDÖNTŐ
Nieminen (finn, 3.)-Hernandez (spanyol) 6:1, 6:4
Söderling (svéd, 4.)-Schüttler (német, 5.) 6:2, 7:5

Nalbandian (argentin, 1.)-Montanes (spanyol, 7.) 6:4, 6:1

Ancic (horvát, 2.)-Nisikori (japán) Ancic visszalépett

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu