Szettet sem nyert Nadal és Federer!

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 19. 23:07
Akárcsak tavaly, most is a negyeddöntőben búcsúzott a Cincinattiben rendezett Masterstől a világranglista-második Rafa Nadal, akinek Mardy Fish volt a végzete pénteken. Az ő sorsára jutott Roger Federer is, akinek a 2004-es athéni olimpiához és a 2010-es wimbledoni GS-hez hasonlóan ismét Tomas Berdych jelentette a végállomást. Nyert szett nélkül esett ki a két világklasszis egy játéknapon, erre talán még nem is volt példa pályafutásuk során.


Először győzött Fish a salakkirály ellen, bő másfél óra kellett neki ehhez a Lindner Family Tennis centerén (6:3, 6:4). Harmadik fináléját játszhatja pályafutása során a tornán, ha Andy Murrayt is meg tudja verni a legjobb négy között.

Az amerikainak kapásból az első gémben két bréklabdát kellett hárítania, de nem csak itt, az egész meccsen sikerült elkerülnie, hogy először a tornán elveszítse adogatójátékát. Nadal a negyedikben egy kettőshibával ajándékozott brékelőnyt a riválisnak, aki nem véletlenül lett top tízes játékos 29 évesen, innen már tudta, mi kell az első szett megnyeréséhez.

Fantasztikus adogatásai (köztük egy 220 km/h-s) és szerva-röpte játéka ezen az estén elég volt Nadal legyőzéséhez, különösen úgy, hogy a mallorcainak izomfájdalmaival (bal lábában és jobb karjában) és a vonalbírókkal is meg kellett küzdenie (volt néhány kétes ítélet Fish javára, ami rendkívül bosszantó tud lenni). Fish az első szettben 16-szor több nyerőt ütött (16-1), a 99 perc alatt 12 ásszal lepte meg riválisát, és 17-tel több pontot szerzett a spanyolnál.

Tizennyolc órával azután, hogy a nyolcaddöntőben 54 perc alatt, 6:4, 6:1-gyel lemosta a pályáról Blake-et, meggyűlt a baja a cseh Berdychhel Federernek. Defenzív volt, sokat hibázott, második adogatásai "bukásra voltak ítélve". A folytatásban nem tudta tartani a tempót a cseh játékos, így Federer kissé magára talált (6:5-nél két labdára volt attól, hogy egyenlítsen a szetteket tekintve), de végül rövidítésben elvérzett.

Az utóbbi nyolc évben csak másodszor fordul elő, hogy egy észak-amerikai trófeát sem "visz magával" a svájci a keménypályás szezon legfőbb seregszemléjére, a US Openre. Nem tűnik olyan rossz ómennek, hiszen az egyik ilyen év éppen 2008 volt, amikor learatta a babérokat Flushing Meadowsban.

WESTERN & SOUTHERN OPEN, CINCINNATI
ATP WORLD TOUR 1000, 2 592 000 DOLLÁR, KEMÉNYPÁLYA
Férfi egyes, negyeddöntő
Fish (amerikai, 7.)-Nadal (spanyol, 2.) 6:3, 6:4
Murray (brit, 4.)-Simon (francia, 10.) 6:3, 6:3
Berdych (cseh, 8.)-Federer (svájci, 3.) 6:2, 7:6 (7-3)
Djokovics (szerb, 1.)-Monfils (francia, 6.) később

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu