Szenzáció: kikapott Rafa Nadal!

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 2. 12:27
Elképesztő mérkőzésen élete legfontosabb győzelmét aratta a világranglista 53. helyén álló Guillermo García-López a bangkoki ATP 250-es, 551 ezer dollár összdíjazású tenisztornán: a négy között szetthátrányból fordítva, 24(!) bréklabdát hárítva, 2 óra 45 perc alatt legyőzte a világelső, friss US Open-bajnok Rafael Nadalt.


A honfitársát 2008-ban és 2005-ben is simán legyőző, a karrier Grand Slamet néhány hete New Yorkban begyűjtő mallorcai zseni a várakozásoknak megfelelően kezdett, nagyszerűen szervált és tíz bréklehetőségéből kettőt kihasználva került előnybe.

A második felvonás példátlan izgalmakat hozott, Nadal továbbra is jól adogatott és García-López szerváit is jól olvasta, de amikor fogadóelőnyt harcolt ki, nem tudott pontot ütni: nem egyszer, nem kétszer, hanem tizenhat(!) alkalommal maradt kihasználatlanul bréklabdája.

A nagy erőlködésnek nyögés lett a vége, csodával határos módon riválisa kiharcolta a rövidítést, ahol nem kegyelmezett és döntő szettre mentette a találkozót, ahol jött a csattanó.

A fogadóként csak szenvedő García-López egyetlen bréklabdáját kihasználta, nyerők sorozatával és szélre ütött lapos adogatásaival pedig élete legnagyobb győzelmét  érte el egy jól játszó Rafael Nadal ellen.

A világelső hatvanegy siker mellett idei nyolcadik vereségét szenvedte el, egyben megszakadt kilencmeccses győzelmi sorozata.

RAFAEL NADAL NYILATKOZATA:
„Nehéz egy ilyen vereséget elfogadni. Ez tipikusan az a mérkőzés, amit kétévente egyszer veszít el az ember. Sok bréklehetőségem volt a második szettben, túl sok is. Nagyszerű meccset produkált, különösen a harmadik játszmában ment neki jól, de az elején én teniszeztem jobban"- értékelt Nadal, aki eredetileg Tokióban lépett volna pályára a jövő héten, de egyes hírek szerint Japánt kihagyja, és csak Sanghaiban, az ATP 1000-esen indul.
PTT THAILAND OPEN, 551 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, ELŐDÖNTŐ:
García-López (spanyol)-Nadal (spanyol, 1.) 2:6, 7:6 (7-3), 6:3
Nieminen (finn)-Becker (német) 6:3, 6:2

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu