Szafina idei második tornagyőzelme

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 28. 07:21
Az orosz Dinara Szafina győzelmével ért véget a 600 ezer dollár összdíjazású női tenisztorna Los Angelesben. A negyedik helyen kiemelt játékos kitűnő játékkal, esélyt sem adott a fináléban az olasz Flavia Penettának és szezonbeli második végső sikerét aratta vasárnap hajnalban.


Tovább folytatódik Dinara Szafina kitűnő 2008-as szezonja. A Los Angelesben a negyedik helyen rangsorolt orosz, a tavasz folyamán elhódította a trófeát Berlinben, majd nagy meglepetésre egészen a döntőig verekedte magát a Roland Garrroson.

 

Ezúttal az Egyesült Államokban produkált ellenállhatatlan teljesítményt, a legjobb négy között legyőzte a sokak által esélyesnek tartott szerbet, Jelena Jankovicsot, majd a 10. helyen kiemelt Flavia Pennetta ellen lépett pályára a döntőben.

 

A két játékos eddig háromszor találkozott korábban és nem sok jóval kecsegtetett a mérkőzés az olasz számára, hiszen még soha nem győzte le Szafinát.

 

Az első játszmában egy brék elegendő volt az orosznak, Pennetta máris szetthátrányban találta magát és láthatóan rendkívül nehezen viselte a helyzetet. A második felvonásban már kisebb ellenállást mutatott a 10. helyen rangsorolt teniszezőnő, ezzel pedig Szafina végül könnyed sikert aratott Kaliforniában.

 

Következik hétfőtől a montreali első kategóriás tenisztorna.

 

TENISZ, LOS ANGELES, 600 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, DÖNTŐ:
Szafina (orosz, 4.) – Pennetta (olasz, 4.) 6:4, 6:2

 

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu