Példátlan: két kínai az elődöntőben!

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 27. 03:54
A tenisz történetében először két kínai jutott a legjobb négy közé egy Grand Slam versenyen, a női egyesben. Zseng Zsie még kedden verte simán Marija Kirilenkot, ami nem okozott meglepetést, ő már Wimbledonban is játszhatott a fináléba jutásért. Szerdán a Rod Laver Aréna első felvonásában viszont megtörtént a szenzáció: Na Li közel három órás csatában kiütötte Venus Williamst (2:6, 7:6, 7:5). Az amerikaiak vesszőfutása majdnem folytatódott: a címvédő, első kiemelt Serena 4:6, 0:4-re állt a fehérorosz Victoria Azarenka ellen, de feltámadt (4:6, 6:7, 6:2). A junioroknál mindkét magyar győzött és negyeddöntős.


Hihetetlen belegondolni, hogy az a Na Li, aki ellen két meccslabdája volt Szávay Áginak a második fordulóban, elődöntős az Australian Openen. Ráadásul a negyedik kiemelt Caroline Wozniacki után a hétszeres Grand Slam bajnok Venus Williamsnél bizonyult jobbnak. A floridai nem mehetett biztosra, mert Melbourne-ben érték már fájdalmas kudarcok és Litől, az eddigi egyetlen találkozójukon, Pekingben az olimpián, kikapott 7:5, 7:5-re.

A tenisszel kilenc éves korában megismerkedett kínai (előtte tollaslabdázott) 70 percnyi játék után elég kilátástalan helyzetbe került: Venus Williams 6:2, 5:3-ra vezetett. A csata azonban, csak ekkor kezdődött. Az amerikai hiába adogatott a győzelemért, meccslabdáig sem jutott. A döntő szettben a szerva nem jelentett előnyt, a tizenkét játékból kilencet a fogadó nyert. Williams megint vezetett ugyan 4:2-re, de 5:4-nél már Li adogatott a diadalért. A kínai egyre bátrabban, agresszívabban teniszezett, egyértelműen ő diktálta a tempót és 6:5, egyenlő után két pontot érő tenyeressel pályafutása legnagyobb sikerét érte el.

A sajtóközpont bejáratánál hallgattam Thomas Hogstedtet, aki Na Livel dolgozik (a férje a hivatalos edzője, de a svéd is a csapat tagja), amikor elment mellettünk mosolyogva a tanítványa. A mester odaszólt neki, hogy ezzel az eredménnyel a top tízben van. Na Li visszanézett és azt mondta, tudja, jön is neki az edzője egy jégkrémmel. Hogstedtet egyébként nem lepte meg a győzelem, mert tudja, milyen veszélyes játékos Na Li, a társak tartanak is tőle, mert tudják, ha jól játszik, akkor nagyon nehéz vele. Nem véletlenül nyert már minden top tízes teniszező ellen. Ő a sportág történetében az első kínai, aki bejutott a legjobb tízbe a világranglistán.

„Az volt a célom 2010-re, hogy bekerüljek az első tízbe. Még csak január van, de már sikerült és a verseny be sem fejeződött. Este megiszom egy sört”- nyilatkozta Na Li, aki már csak tizenkét százalékát kell leadja a pénzdíjának, szemben a korábbi hatvannal. Igaz, így mindent magának intéz, szervez, fizet.

Az utolsó női egyes negyeddöntőben hetven perc után ember nem fogadott volna a világelső győzelmére. Az Arizonában élő 20 éves Victoria Azarenka 6:4, 4:0-ra vezetett a rengeteget hibázó Serena Williams ellen. A mindkét lábán hatalmas kötéssel játszó amerikainak több, legendás feltámadása volt már Melbourne-ben az elmúlt években, de most ő is úgy emlékezett vissza, hogy 0:4-nél azt hitte, itt a vége. Nem volt. Nem Azarenka remegett meg a nagy lehetőségtől, a címvédő kezdett, mintegy varázsütésre, sokkal pontosabban, jobban teniszezni. Az egyenlítés után már nem volt kérdés, ki nevet a végén. 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu