Összejött a spanyol elődöntő Sanghajban

Szerző: SHLétrehozva: 2011. október 14. 13:59
Az első szett rövidítését elveszítette, de a harmadik játszmáét megnyerte a harmadik kiemelt, spanyol David Ferrer Sanghajban, így szetthátrányból sikerült fordítania a játéknap legkorábbi negyeddöntőjében, az amerikai Andy Roddick ellen.


Ferrer két és fél órás, férfias küzdelemben múlta felül Roddickot, s a döntőbe jutásért egy másik balkezes spanyollal, Feliciano Lópezzel meccselhet, miután az 68 perc alatt elintézte a Nadal-verő, német Mayert.

A valenciai a csütörtöki, Ferrero elleni, nyolcaddöntőbeli sikerével egyébként kivívta a jogot az indulásra a november végi, londoni ATP-vébére, ötödikként Djokovics, Nadal, Federer és Murray után.

A papírforma szerint az ausztrál Ebdenen és a japán Nisikorin keresztül vezethet a címvédő Murray útja a fináléba, s ha ez sikerülne neki, akkor tehát biztosan hispán riválist kapna a csúcsmeccsen.

Nisikori történelmet írt pénteki diadalával, ő az első japán teniszező, aki Masters-elödőntőbe jutott, nem mellesleg megelőzte a 90-es évek elejének sztárját, Macuoka Sizut, és most már ő minden idők legelőkelőbb helyen rangsorolt japán játékosa az ATP-nél. Kétéves vágya teljesült ezzel, miután két szettben megverte az esélyesebb, 12. kiemelt ukrán Dolgopolovot.

ATP 1000 - SHANGHAI ROLEX MASTERS
SANGHAJ, 3.24 MILLIÓ DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA
Férfi egyes, negyeddöntő
Ferrer (spanyol, 3.) 6:7 (5-7), 6:2, 7:6 (7-2)
Nisikori (japán)-Dolgopolov (ukrán, 12.) 6:4, 6:3
F. López (spanyol)-F. Mayer (német, 15.) 6:2, 6:4
Ebden (ausztrál, sel.)-Murray (brit)
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu