Novak Djokovicsnak egy híján húsz

Szerző: Siklós Erik, MelbourneLétrehozva: 2013. január 22. 12:11
Marija Sarapova rekorddal elődöntős. Li Na visszavágott Agnieszka Radwanskának és készülhet Sarapova ellen. David Ferrer tizenharmadszor is jobbnak bizonyult Nicolas Almagrónál, igaz ehhez a sírból kellett kimásznia. Novak Djokovics tartotta a szavát, kiheverte a Wawrinka elleni ötjátszmás csatát, regenerálódott és négy szettben elintézte Tomas Berdychet. Az elődöntőben a címvédő, világelső szerb a szintén elnyűhetetlen spanyol Ferrerrel találkozik csütörtökön. A női páros szenzációja, hogy kiestek a Williams nővérek, ami még akkor is meglepetés, ha a ranglistavezető Sara Errani és Roberta Vinci búcsúztatta az amerikaiakat.


Titok maradt hogyan regenerálódik egy maratoni meccs után Novak Djokovics. Annyi azért tudható, hogy a világelső módszere sikeres, mert alig másfél nappal a Stanislas Wawrinka elleni 5 óra 2 perces csata után a fáradtság legkisebb jelét sem lehetett rajta felfedezni kedd este a Rod Laver arénában. Nem véletlenül vélekedett úgy a vesztes Tomas Berdych a negyeddöntő után, hogy a címvédő a férfitenisz legfittebb játékosa. „Biztos voltam benne, hogy nem lesz fizikális problémám. Kész voltam újabb ötórás meccset játszani, de igyekeztem olyan gyorsan és hatékonyan tenni a dolgom, ahogy csak lehet. Nagyszerű csapatom van, a tagjai kiváló szakemberek és ők gondoskodnak arról, hogy minden mérkőzésre készen álljak fizikálisan, mentálisan és érzelmileg is. Nem mondhatom el, hogy mik azok a gyakorlatok, különböző dolgok, amiket már rutinszerűen elvégzünk minden meccs után a regenerálódásért. Minden top játékosnak megvan a saját módszere és a többség nem beszél róla, ami szerintem rendben van. Minden, amit teszünk legális és természetes. Tapasztalatból tudjuk, hogy mire van szükségem a regenerálódáshoz egy ötórás meccs után és most is azt a programot követtük. Miként korábban úgy most is működött”- magyarázta Novak Djokovics miután 2 óra 31 perc alatt 6:1, 4:6, 6:1, 6:4-re legyőzte Berdychet. A felkészüléséről annyi azért kiderült, hogy vasárnap óta többször vett jeges fürdőt. Ezt is csak azért lehetett tudni, mert az egyik alkalommal Lleyton Hewitt mellett ücsörgött a fagyos vízben és az ausztrál kikotyogta közvetítés közben. Djokovicsnak egyébkén a keddi volt sorozatban a 19. megnyert meccse Melbourne-ben.

Kinyírták egymást a spanyolok. Finomabban: nem kímélte egyik a másikat a Ferrer-Almagro párbajban. A murciai és a valenciai tövig nyomta a pedált és folyamatosan tüzelt, ami a csövön kifér felkiáltással. A bevállalós, kockáztatós tenisz a 10. kiemelt Nicolas Almagrónak jött be jobban, agresszívan teniszezett, irányított és az első két játszmában száz százalékosan kihasználva a fogadóelőnyeit (szettenként egyből egy) elhúzott 6:4, 6:4-re. Ehhez persze az is kellett, hogy kiválóan szerváljon és Ferrernek esélye se legyen a brékre. A dráma a 3. felvonásban kezdett fokozódni, amikor Almagro a meccsért adogathatott, azért, hogy pályafutása során először jobbnak bizonyuljon honfitársánál (korábban tizenkétszer kapott ki tőle), illetve életében először elődöntős legyen egy Grand Slamen. Ez így együtt túl sok volt Murcia 27 éves büszkeségének: David Ferrer egyik pillanatról a másikra feltámadt és megérezve a vérszagot vagy, hogy nem jött még el a temetés ideje átvette az irányítást és 3:5-ről 7:5-re fordítva visszajött a meccsbe, alaposan átírva a csata addigi forgatókönyvét. A negyedik játszmában nem számított, ki adogat, oda-vissza nyerték el a másik szerváját (4-4 alkalommal). Almagro 5:4-nél és 6:5-nél is a győzelemért szerválhatott, de meccslabdáig sem jutott. Az egyértelmű volt, hogy valami lábsérüléssel bajlódik, a meccs után azt mondta, hogy a harmadik szett közepétől fájt a bokája. A kimaradt lehetőségek után törvényszerű volt, hogy a döntő játszmára helyreáll a rend és David Ferrer megnyeri az ütközetet (3 óra 44  perc alatt 4:6, 4:6, 7:5, 7:6, 6:2).

Marija Sarapova  új csúcsot döntött: az AO történetében még soha senki nem jutott úgy az elődöntőbe, hogy az első öt mérkőzésén mindössze 12 gémet veszítsen. A második  kiemelt szibériai ezúttal is hengerelt, csak úgy mint egy éve, most is honfitársát Jekatyerina Makarovát búcsúztatta, tavaly 6:2, 6:3, az idén 6:2, 6:2-vel.

A kínai Li Na két éve döntőt játszott Melbourne-ben, Kim Clijsterstől kapott ki, aztán megnyerte a Roland Garrost, de megtorpant. Tavaly lecserélte a férjét, de csak az edzői megbízását vonta vissza, ami szerinte jó hatással volt a házaséletükre, kevesebbet kiabálnak egymással. Leigazolta Justine Henin korábbi mesterét, Carlos Rodriguezt és ez jó döntésnek bizonyult. Alig tíz napja ugyan elvesztette a mérkőzését Sydney-ben Agnieszka Radwanska ellen, de kedden visszavágott a negyedik kiemelt lengyelnek, aki eddig szettet sem vesztett 2013-ban, miközben két GP-t megnyert. Li Na azonban 7:5 6:3-ra verte.

Hiba volna szó nélkül elmenni egy női páros meccs mellett. A Margaret Court arénában elbuktak a Williams nővérek. Az Errani-Vinci olasz kettős, 2 óra 36 perces csatában 3:6, 7:6, 7:5-re győzte le az amerikai szuperduót. A fizikális, testi adottságbeli különbségről csak annyit, hogy a két itáliai összesen 33 centiméterrel alacsonyabb és több mint 20 kilóval könnyebb. Persze nem véletlenül Budapest két legutóbbi bajnoka a világelső jelenleg a női párosban.

 

AUSTRALIAN OPEN, NEGYEDDÖNTŐ (30 millió ausztrál dollár, kemény pálya):

Férfi egyes

Djokovics (szerb, 1.)–Berdych (cseh, 5.) 6:1, 4:6, 6:1, 6:4

Ferrer (spanyol, 4.)–Almagro (spanyol, 10.) 4:6, 4:6, 7:5, 7:6, 6:2

 

Női egyes

Li Na (kínai, 6.)–A. Radwanska (lengyel, 4.) 7:5, 6:3

Sarapova (orosz, 2.)–Makarova (orosz, 19.) 6:2, 6:2

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu