Pedig a 2010-es szezont nem úgy kezdte a mallorcai klasszis, hogy a végén pályafutása legjobb évét ünnepelheti. Áprilisig nem nyert tornát, de Monte-Carlóban átszakította a gátat. A fináléban 6:0, 6:1-re legyőzte honfitársát, a mindenkire veszélyes Fernando Verdascót, majd sorban aratta az újabb diadalokat. A Roland Garroson visszafoglalta trónját, majd Wimbledonban és a US Openen sem kapott ki.
„Sokat követelek magamtól, de természetesen elismerem, ez volt pályafutásom legjobb szezonja, most teniszeztem a legmagasabb szinten” – jelentette ki Nadal.
A mallorcai fenomén picit megváltoztatta stílusát, amely jótékony hatással volt egészségére. Úgy tűnik, a múlté a korábban oly sok gondot okozó térdsérülés, így a kényszerpihenők már nem gátolják szereplését.
Természetesen örömmel töltik el Rafát az idei diadalok, de tudja jól, a következő szezont ismét a „nulláról” kell kezdenie. Abban az értelemben mindenképpen, hogy a közelmúlt sikerei után sem adják ingyen a jó eredményeket.
„Picit ijesztő, ha arra gondolok, hogy ausztráliai győzelmem esetén sorozatban négy Grand Slam-tornán lehetek a legjobb. De már az is „ijesztő”, hogy sorozatban hármat nyertem…Jól mennek az edzések, jól is játszom, de bármi megtörténhet, mire Ausztráliába érkezem” – mondta Nadal.
A világelső spanyol teniszező kedden Zürichben, szerdán pedig Madridban mérkőzik jótékonysági célból régi nagy ellenfelével, Roger Federerrel, nem pihen tehát karácsony előtt sem. Igazából már a 2011-es szezon jár a fejében, az a legfontosabb, úgy véli, egyedülálló lehetőség előtt áll.
„Lehet, most lesz az utolsó esélyem arra, hogy négy Grand Slamet nyerjek sorozatban. Nem vagyok Rod Laver, akinek kétszer is sikerült ez a bravúr…”
A világelső már korábban is bírálta a sportág vezetőit, akik sokáig semmit sem értettek a játékosok panaszaiból. Sokan vélték és vélik úgy, hogy túlságosan hosszú a versenyszezon, ezt az év végi „kitikkadás” és számos súlyos sérülés mutatja. Noha 2012-től két héttel rövidebb lesz az évad, a spanyol fenomén továbbra sem elégedett.
„A sűrű program lerövidíti a teniszezők pályafutását! Hatalmas hibát követ el a sportág, hiszen hatalmas a nyomás rajtunk, miközben megszakítás nélkül pályán vagyunk január 3-a és november 30-a között” – jelentette ki a fehérsport egyik legnépszerűbb alakja.
| 2010-ben | Összesen (2001 óta) | ||||
| Győzelem | Vereség | Győzelem | Vereség | Tornagyőzelem | |
| Összesen: | 71 | 10 | 472 | 101 | 43 |
| Grand Slam-versenyen: | 25 | 1 | 120 | 17 | 9 |
| ATP World Tour Masters 1000: | 29 | 5 | 186 | 38 | 18 |
| Rövidítések: | 22 | 7 | 119 | 76 | |
| Top 10-játékosok ellen: | 11 | 5 | 72 | 38 | |
| Döntők: | 7 | 2 | 43 | 13 | |
| Döntő játszmák (3. vagy 5. szett): | 12 | 7 | 90 | 39 | |
| 5. szettek: | 2 | 0 | 14 | 3 | |
| Kemény pályán: | 40 | 9 | 227 | 71 | 11 |
| Salakon: | 22 | 0 | 203 | 16 | 29 |
| Füvön: | 9 | 1 | 40 | 8 | 3 |
| Szőnyegen: | 0 | 0 | 2 | 6 | 0 |
| Fedett pályán: | 6 | 2 | 47 | 27 | 1 |
| Szabadtéren: | 65 | 8 | 425 | 74 | 42 |
| Megnyert 1. játszma után: | 64 | 4 | 416 | 21 | |
| Elveszített 1. játszma után: | 7 | 6 | 56 | 80 | |
| Jobbkezesek ellen: | 62 | 8 | 421 | 96 | |
| Balkezesek: ellen | 8 | 2 | 50 | 5 |
