Pedig a mérkőzés előtt joggal bízhattunk abban, hogy a világranglista 71. helyére kapaszkodó, idén szép eredményeket elérő Czink ezúttal is remek teljesítményt nyújt. Ezt ígérte az is, hogy az idei eredményeket rögzítő pontversenyben a 29. helyen áll, míg Foretz nincs a top 100-ban. Igaz, a 27 éves francia hölgy már produkált jobb szezonokat is, öt évvel ezelőtt 62. volt a WTA-rangsorban, amelyben most csak a 108.
Sajnos a memphisi tornán meglepetés született, Czink csak rövid ideig került fölénybe. Foretz könnyedén hozta a nyitó felvonást, majd picit visszaesett a teljesítménye. A magyar teniszező ezt ki is használta, nagy csatában hozta a második játszmát.
Úgy tűnt, Czink lendülete kitart majd a döntő szettre is, de éppen fordítva történt. Foretz remekül kezdett, sorra nyerte a gémeket, megállíthatatlannak tűnt. Ellenfele csak 0:5-nél tért magához, nyert is gyorsan két játékot.
A további visszakapaszkodás azonban elmaradt, a mindvégig remekül fogadó, hétszer brékelő Foretz ugyanis „behúzta” a nyolcadik gémet, ezzel a mérkőzést is.