Megőrülnek a magyarokért Glasgowban

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 15. 15:57
A Davis Kupa euro-afrikai zóna I.csoportjába jutás a tét Glasgowban, ahol a világ jelenlegi egyik legjobb teniszezőjének, a skót Andy Murraynek a vezérletével Nagy-Britannia a magyar válogatottat fogadja. A két ország utoljára 1993-ban, a Margit-szigeten találkozott egymással, amikor a hazai csapat nem kis meglepetésre legyőzte 3-2-re az esélyesebb vendégeket. A jegyek már jóval korábban elkeltek, hatalmas a médiaérdeklődés is a helyszínen.


Nincs könnyű dolga a Davis Kupa-kapitány Hornok Miklósnak, mert a legjobb magyar csapatnak sem lenne reális esélye a britek ellen a feljutásra, nemzeti válogatottunk több okból is tartalékosan utazott el a skóciai Glasgowba.

Kellner Ádám a múlt héten jelezte, hogy betegség miatt nem tudja vállalni a játékot, a tavalyi wimbledoni junior bajnok Fucsovics Mártonról pedig formahanyatlás és nem megfelelő hozzáállása miatt mondott le Hornok.

A magyar tenisz jelenlegi helyzetében nehéz négy, nemzetközi szintű férfi játékost pályára küldeni. Valószínűleg ezzel is magyarázható, hogy a kapitány végül annak a Kis Sebőnek szavazott bizalmat, aki gyakorlatilag évek óta a tanulmányait helyezte előtérbe és szinte befejezte a teniszezést.

Két dologban bízhatunk: azt szokták mondani, a Davis Kupában bármi megtörténhet, ráadásul a britek szinte biztos, hogy semmit nem tudnak a mieinkről. 

Kis Sebő 2005-ben 531. volt, és az idén egyetlen hivatalos meccset sem játszott, utoljára 2008-ban teniszezett rendesen, az utolsó három év mérlege: egy győzelem, két vereség... 

"Nincs veszítenivalóm, szeretnék egy jó meccset játszani. Tudom, hogy nagy ajándék az élettől, hogy egy ilyen világsztár ellen léphetek pályára - nyilatkozta honlapunknak Kis Sebő.

"Az igazság az, hogy a legjobb csapatunkkal sem mi lennénk az esélyesek, de nagyon sajnálom, hogy a mai legjobbjaink közül ketten nem éreztek rá arra, mekkora lehetőség számukra Andy Murray ellen teniszezni. Arról nem is beszélve, mindig szomorú azt tapasztalni, amikor valaki az egyéni érdekeit a válogatott elé helyez - tette hozzá a SportHirado.hu-nak Hornok kapitány.

A Braehead arénába, kemény pályán játszunk - a mieink nagyon ritkán játszanak ilyen felületen. Balázs Attila játssza a pénteki első egyest a brit James Warddal, a második mérkőzésen Kis Sebő a világranglistán jelenleg negyedik Andy Murray-vel találkozik. Pénteken, magyar idő szerint 15 órakor kezdődik az első egyes, a magyar csapatban Balázs György és Bardóczky Kornél szerepel Balázs Attila és Kis mellett, a briteknél Colin Fleming és Ross Hutchins tagja még az együttesnek.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu