Lopez révén csend honol Argentínában

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 21. 22:20
Meglepetésre a spanyol Feliciano Lopez legyőzte az esélyesebbnek tartott, hazai pályán szereplő Juan Martin Del Potrót a Davis-kupa döntőjének második mérkőzésén, 1-1-re módosítva a párharc állását Mar del Platában pénteken. Az első játszma után minden az argentinok sikerét ígérte, azonban két rövidítés után megroppant a házigazdák klasszisa, ráadásul a hajrában ágyéksérülést szedett össze, amely Lopez nem várt sikerét jelentette.


TENISZ, DAVIS-KUPA-DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS:
F. Lopez – Del Potro (argentin) 4:6, 7:6 (7-2), 7:6 (7-4), 6:2
A párharc állása: Argentína – Spanyolország 1-1
Korábban: Nalbandian (argentin) – Ferrer (spanyol) 6:3, 6:2, 6:3

 

A finálé első találkozóján a szakértők várakozása igazolódott, azonban ennek ismeretében is meglepően könnyedén verte az argentinok kedvence, David Nalbandian David Ferrert pénteken délután.

 

A második találkozó, ha lehet még egyoldalúbb eredményt sugallt. A hazaiak Juan Martin Del Potrónak szavaztak bizalmat, aki az utóbbi hónapokban tört be a köztudatba, a nyár folyamán sorozatban négy tornát nyert és oroszlánrészt vállalt az argentinok Oroszország ellen vívott Davis-kupa-elődöntőjében.

 

A Rafael Nadal távollétében Feliciano Lopez állt a pálya túloldalán, aki saját képességeihez mérve átlagos teljesítménnyel rukkolt elő az idei szezonban. Legjobb eredménye egy wimbledoni negyeddöntő volt, legutóbb pedig elődöntőben szerepelt Bázelben.

 

Az első játszma az erőviszonyoknak megfelelően alakult. A nemrég a Mesterek Kupáján is résztvevő argentin számára egy hatékonyan kivitelezett fogadójáték elegendő volt ahhoz, hogy szettelőnybe kerüljön. A hosszú labdamenetekből rendre Del Potro került ki győztesen, úgy tűnt egyre nagyobb bajba kerül Spanyolország.

 

A folytatásban kiegyenlített teniszt láthatott a hősét eufórikus hangulatban bíztató népes publikum, nem is csoda, hogy rövidítés döntött a második szett sorsáról. Mindkét játékos magabiztos szervagémek sorát produkálta, a tie breakben viszont Lopez nagyon bekezdett.

 

Hamar 4-0-ra elhúzott, előnyével pedig jól sáfárkodott és egyenlített – először honolt csend Mar del Platában a finálé folyamán. A harmadik szettben már mintha többször remegett volna meg Del Potro keze, bréket azonban nem ajándékozott ellenfelének, aki ezzel ellentétben végig sziklaszilárd szervákkal menetelt, ismét rövidítésre került sor.

 

A pattanásig feszült hangulatban a mérkőzés fordulópontjához érkezett. Érezhető volt, ha a hazai hős elveszti a szettet, lelkileg borzasztóan nehéz helyzetbe kerül, a hatalmas nyomás pedig kiütközött.

 

Az első hét pont során semmi nem dőlt el, 4-3-ra vezetett Del Potro, bár azt talán ő maga sem gondolta, hogy innentől csak az arénában szép számmal helyet foglaló spanyol közönség örülhet.

 

Rövid idő alatt nagyot fordult a világ, már Feliciano Lopez rázta öklét, szettelőnyben tért vissza ismét a küzdőtérre. A negyedik játszmában aztán mégis egy baleset döntött, a hatodik játékban Del Potro ágyéksérülést szenvedett, pont akkor, amikor visszavette elveszített adogatójátékát.

 

A láthatóan rosszul mozgó játékos innentől könnyű préda volt Lopeznek, aki percek alatt lerendezte a találkozót, a délután még örjöngő nézők a fejüket fogva próbáltak magukhoz térni a kábulatból: Nem várt vereséget szenvedett a végén már könnyeivel küzdő Juan Martin Del Porto.

 

Feliciano Lopez ugyanakkor hatalmasat küzdött, amellett hogy remek formában teniszezett, a legfontosabb pillanatokat is rendre sikerrel vívta meg, így megérdemelten egyenlített.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu