Lesújtott rá a balsors a rövidítésben!

Szerző: SHLétrehozva: 2011. november 23. 18:00
Hihetetlen befejezése volt a Berdych-Tipszarevics mérkőzésnek az ATP-világbajnokság második fordulójában: a szerb a harmadik szett rövidítésében meccslabdát rontott, kettőshibát ütött, majd döntő pillanatban megcsúszott, így két és fél óra után máris búcsút inthet elődöntős álmainak. A Murray helyére beugró sztárra egy tét nélküli szerb derbi vár pénteken, Djokovics ellen, míg Berdych visszakapott valamit a sorstól peches veresége után.


Kedvezőnek tűnt a sorsolás a szerb számára, hiszen az ellen a Berdych ellen kellett beszállnia a versenybe, akit korábban ötből négyszer legyőött (kétszer szettet sem veszített). Ennek megfelelően ellenállhatatlanul kezdett az első etapban (6:2), csakhogy Berdych nem adta  olcsón a bőrét, s meglepte a következő szett nyolcadik játékában, egyenlőre alakítva a szettállást.

A döntő játszma nem is hozhatott volna kiélezettebb játékot (csak a cseh játékosnak kellett bérklabdával szembesülnie egyszer), s 6:6, 5:5-nél úgy állt a dolog, hogy valakinek mecslabdája lesz.

A szerb lépett a győzelem kapujába, de innentől kezdve mintha levette volna róla a kezét Fortuna! Elbukta a meccslabdát, kettőshibát ütött, majd döntő pillanatban megcsúszott... Ezzel minden Berdych ölébe hullott, aki eddigi londoni produkcióját látva megérdemelte ezt a sikert. Jól tudja, mit érezhet most Tipszarevics, elvégre az első körben, Djoko ellen ő is meccslabdáról veszített.

TENISZ, ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, 2,228 MILLIÓ FONT
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ:
Berdych (cseh, 7.)-Tipszarevics (szerb) 2:6, 6:3, 7:6 (8-6)
Djokovics (szerb, 1.)-Ferrer (spanyol, 5.) később

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu