Kiejtették a címvédőt Párizsban

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 11. 18:33
Megtréfálták Novak Djokovicsot a párizsi Masters harmadik fordulójában, a hazai kedvenc Michael Llodra két szettben győzte lei a címvédő, világranglista-harmadik szerbet.


Korábban egyszer, 2007-ben Miamiban találkoztak, akkor sima 6:4, 6:1-es Djokovics siker lett a vége, most egészen máshogy alakult a forgatókönyv. Az első szettben tizenkét gém sem volt elég ahhoz, hogy dűlőre jussanak egymással a felek, a francia a rövidítésben aztán szárnyalni kezdett, s lendülete a következő játszmára is kitartott.

Llodra Davigyenkóval mérkőzik a négy közé jutásért, Djokovics készülhet a november végi, londoni világbajnokságra.

Nem ez volt az utolsó nagy szerb-francia teniszpárbaj ebben az esztendőben, a Davis-kupa döntőjében is összecsap a két nemzet, s Llodra ezzel a produkcióval alaposan feladta a leckét Guy Forget kapitánynak, aki kellemes gondokkal küzdhet majd a csapat összeállításánál.

BNP PARIBAS MASTERS, PÁRIZS, 2,228 MILLIÓ DOLLÁR, NYOLCADDÖNTŐ:
Llodra (francia)-Djokovics (szerb, 2.) 7:6 (8-6), 6:1

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu