Ismét Serena nyerte a Williams-csatát

Szerző: shLétrehozva: 2009. november 1. 18:57
Tizenharmadszor győzte le nővérét, ennek köszönhetően az ismét világelső Serena Williams nyerte a női teniszezők 4,5 millió dollár összdíjazású WTA-világbajnokságát Dohában. A vasárnapi döntő két játszmás volt, Serena 85 perc alatt 6:2, 7:6-ra múlta felül Venust. Ráadásul a fiatalabbik Williams-lány veretlenül zárta a tornát, hiszen a csoportkörben három sikert aratott, Venust akkor három szettben verte.


WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, DOHA, 4,55 MILLIÓ DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA
S. Williams (amerikai)-V. Williams (amerikai) 6:2, 7:6 (7-4)

A döntő közepes színvonalú első szettet hozott, meglepetésre a fáradtnak tűnő Serena irányított. Fél óra alatt nyerte meg a nyitó felvonást, kétszer brékelte testvérét, mindössze négy labdamenetet bukott saját adogatásai során.

A második szettben egyik klasszis sem vesztette el adogatását, a rövidítés döntött. Serena 5-1-re elhúzott, majd Venus 5-4-re felzárkózott. A régi-új világelső aztán egy remek ásszal és egy tenyeressel zárta le a döntőt.


„Nehéz a dolgom, ha Venusszal játszom a döntőben. Most is minden labdát visszaütött, még ha nem is érezte igazán jól magát. El sem tudom mondani, mennyire frusztráló ez!" – mondta Serena Williams.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu