Federer, Djokovics: 55 a bűvös szám

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 19. 09:37
Andy Murray és Rafael Nadal után Novak Djokovics, illetve Roger Federer is bejutott a legjobb nyolc közé a Cincinnatiban zajló 2,43 millió dolláros férfi tenisztornán, tehát egy lépésre vagyunk az álomelődöntőktől. A svájci és a szerb csütörtöki győzelméhez is az 55-ös szám kapcsolódik. A nőknél búcsúzott a wimbledoni és a Roland Garros-bajnok, ugyanakkor Marija Sarapova továbbment egy másik GS-győztes kárára.


 

Az amerikai tornán rekorddöntő ötödik győzelmére készülő 16-szoros Grand Slam-győztes régi ismerősével, 2007-es döntős ellenfelével, James Blake-kel találkozott, és győzött alig 55 perc alatt.

A hosszú térdsérülése után visszatért amerikainak nem sok esélye volt, az első szettben Federer korán brékelőnybe került, amelyet meg is tartott, a másodikban pedig egyszerűen átrohant ellenfelén. A szebb napokat látott amerikait az vigasztalhatja, hogy a héten visszatért a top100-ba, és hétfőtől a jelenlegi 84. pozícióján is nyilvánvaló javít majd.

„James ellen mindig tempós mérkőzést játszom – kezdte mérkőzés után a címvédő, aki a következő körben tavalyi wimbledoni legyőzőjével, a cseh Tomas Berdychhel találkozik. – Abban kellett reménykednem, hogy korán elkapom a fonalat, ő pedig nem. Ezúttal képes voltam kontrázni támadásait, és nem volt gond a szervámmal sem."

Reuters
Djokovics 2011-ben még veretlen 1000-es versenyen, mérlege 27-0-nál áll Fotó: Reuters

Bár háromszor is elbukta adogatását, nem forgott veszélyben Novak Djokovics 13 meccses győzelmi sorozata a friss washingtoni bajnok Radek Stepanek ellen. Az első szettben a harmadik gémtől végig a szerb vezetett, míg a másodikban az is belefért a világelsőnek, hogy kétszer nem tudta kamatoztatni brékelőnyét. A vége 6:3, 6:3 lett 1 óra 22 perc alatt.

„Voltak szakaszok, amikor jól szerváltam, és amikor nem, de nincs ezzel semmi baj – tekintett vissza a torna 2008-as és 2009-es döntőse a találkozóra. – Rengeteg mérkőzést játszottam, és ez egy kicsit érezteti hatását - játékom egyes elemei nem működnek 100 százalékosan. Holnap inkább a biztosra megyek adogatásaimnál, nem a sebességre."

A wimbledoni bajnokot úgy tűnik, tényleg nem lehet megállítani, győzelmével 55-1-re javult éves mérlege, az idei ATP 1000-es versenyeken még mindig veretlen (ötből öt), ha a hétvégén ismét nem talál legyőzőre, már 30-0-ra javul mérlege. Következő áldozata Gael Monfils lehet, a világranglista-nyolcadikat a múlt héten Montrealban 74 perc alatt intézte el.

A nőknél a wimbledoni győztes Petra Kvitová és a Roland Garros-bajnok Li Na búcsúzott, előbbit Arn Gréta torontói legyőzője, Andrea Petkovic, utóbbit a kanadai döntős Samantha Stosur verte meg. A korábbi GS-nyertesek csatáját Marija Sarapova nyerte Szvetlana Kuznyecova ellen, de ott van egy másik orosz is a nyolc között, Vera Zvonarjova.

ATP CINCINNATI, NYOLCADDÖNTŐ (kemény pálya, 2,43 millió dollár):
Djokovics (szerb, 1.)-Stepanek (cseh) 6:3, 6:3
Nadal (spanyol, 2.)-Verdasco (spanyol) 7:6(7-5), 6:7(4-7), 7:6(11-9)
Federer (svájci, 3.)-Blake (amerikai) 6:4, 6:1
Murray (brit, 4.)-Bogomolov Jr. (amerikai) 6:2, 7:5 
Simon (francia, 10.)-Ferrer (spanyol, 5.) 6:4, 6:7(3-7), 6:4
Monfils (francia, 6.)-Kohlschreiber (német) 6:2, 6:2
Fish (amerikai, 7.)-Gasquet (francia, 12.) 7:5, 7:5
Berdych (cseh, 8.)-Almagro (spanyol, 9.) 6:2, 6:2
WTA CINCINNATI, NYOLCADDÖNTŐ (kemény pálya, 2,05 millió dollár)
Zvonarjova (orosz, 2.)-Martic (horvát) 6:2, 6:2
Sarapova (orosz, 4.)-Kuznyecova (orosz, 14.) 6:2, 6:3
Stosur (ausztrál, 10.)-Li (kínai, 5.) 6:4, 3:6, 6:4
Petkovic (német, 9.)-Kvitová (cseh, 6.) 6:3, 6:3
Jankovics (szerb, 13.)-Schiavone (olasz, 7.) 6:3, 5:7, 6:4
Hantuchova (szlovák)-Bartoli (francia, 8.) 6:3, 5:7, 6:3
Peng (kínai, 16.)-Peer (izraeli) 6:3, 6:2
Petrova (orosz)-McHale (amerikai) 6:3, 6:3

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu