Elmarad a Federer-Djokovics döntő

Létrehozva: 2011. november 5. 17:16
Bombameglepetés Bázelben: szettelőnyről kapott ki Novak Djokovics a japán Nisikori Kej ellen, a bázeli 500-as ATP-tornán (fedett pálya, 1.225 millió dollár) szombat délután. Az utolsó játszmában egy gémet sem tudott nyerni a szerb világranglista-első, aki negyedik vereségét szenvedte el 2011-ben. Nisikori az első japán a tenisz történetében, aki legyőzte a világelsőt, a vasárnapi fináléban a címvédő Roger Federer ellen folytathatja menetelését.


6:2, 2:2-nél (szerb szempontból) még minden úgy alakult, ahogy azt Djokovics megálmodhatta, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nem volt százszázalékos, az első szett végén kezelésbe is kellett venni a vállát.

Nisikori nem csak ennek, hanem önmagát felülmúló játékának is köszönhette, hogy a rövidítésben legyűrte jóval esélyesebb ellenfelét, aki a második szettben brékhátrányból jött vissza, de amikor az utolsó felvonás elején újra elbukta adogatását, akkor gyakorlatilag bedobta a törülközőt, innen már egyetlen gémet sem nyert.


Nisikori páholyból figyelhette, melyik hazai kedvenc lesz az ellenfele Bázelben, a második elödöntőben Federer és Wawrinka mérkőzött egymással. Érvényesült a papírforma, a 16-szoros GS-győztes sorozatban hatodszor jutott a bázeli torna döntőjébe.

"Nem volt olyan egyszerű, mint amilyennek tűnhetett" - kezdte meccs utáni nyilatkozatát Federer, akinek valahogy kiment a fejéből az állás, amikor a meccsért adogatott, de Wawrinka segített neki. "Nem vált be a taktikám. Jól kezdtem, de 5:3-nál egyszerűen nem jött a szerva. Szerencsére meg tudtam nyerni a rövidítést, ami kifogta a szelet a vitorlájából" - értékelt, azt is hozzátéve, hogy a második felvonásban egyértelműen jobb volt kedvenc edzőpartnerénél.

Djokovics kondícióját látva egyébként bizonyos, hogy a bukmékerek máris emelték a szerb oddsait a végső győzelemre az ebben a hónapban esedékes, londoni ATP-világbajnokságon. A szerb szeretne ott lenni a jövő heti párizsi csúcstalálkozón, de kérdés, hogy a US Open sérült válla engedi-e?

ATP-TORNA, BÁZEL, FEDETT, KEMÉNY PÁLYA, 1.225 MILLIÓ DOLLÁR
Férfi egyes, elődöntő
Nisikori (japán)-Djokovics (szerb, 1.) 2:6, 7:6, (7-4), 6:0
Federer (svájci, 3.)-Wawrinka (svájci) 7:6 (7-5), 6:2

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu