Djokovics visszalépett Párizstól

Szerző: SHLétrehozva: 2011. november 11. 12:25
Novak Djokovics vállsérülése miatt visszalépett a párizsi ATP 1000-es tornától, és ki sem áll a Jo-Wilfried Tsonga elleni negyeddöntőre. A szerb világelső a Twitterren kért bocsánatot szurkolóitól, de úgy érzi, a szervezete nem bírja a terhelést.


Novak Djokovics csütörtökön honfitársát, Viktor Troickit búcsúztatta három szettben, hogy aztán Tsongával mérkőzzön meg a négybe kerülésért – az eredeti tervek szerint.

„Bocsánatot kérek azoktól a szurkolóktól, akik megvették a jegyüket, hogy lássanak engem teniszezni. A szezonom túl hosszú és fárasztó, az összes meccsemet a legmagasabb nívón játszottam, és a testemnek most regenerálódnia kell. Remélem, megértetek és támogattok” – írta Nole a Twitteren.

„A tegnapi (csütörtöki) meccs óta a vállam csak még jobban fáj. Az egészségem az első, és bár a legvégsőkig harcolni szoktam, most vissza kell lépnem.”

Djokovicsot sokan azzal is megvádolták, eleve csak az egymillió fontos rajtpénz miatt vállalta el a szereplést Párizsban, és már a torna előtt tisztában volt vele, hogy nem bírja végig. Állítása szerint szó sincs ilyesmiről.

„Nagyon mókás volt, ahogy az emberek előjöttek ezzel a sztorival. Azt is hallottam, hogy amúgy is csak egy meccset játszom majd, aztán feladom. Ez nevetséges” – nyilatkozta még csütörtöki győzelme után.

A belgrádi klasszis attól nem tart, hogy a londoni világbajnokságon hasonló lépésre lesz kénytelen elszánni magát.

„Szükségem van a meccsekre. Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy csúcsformában vagyok, és napról napra javulok. A sérülésem után keményen dolgoztam az elmúlt hetekben, és úgy hiszem, a dolgok jó irányba tartanak.”

Címkék: Novak Djokovics
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu