Ezúttal nyertek a hajrában a magyarok

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 8. 22:07
Varga Dániel kitűnő játéka kétszer is átlendítette a holtponton a nemzeti csapatot, amely legyőzte a házigazda spanyolokat a Málagában zajló vízilabda Európa-bajnokságon. A Vasas klasszisa három gólt szerzett, a magyar csapat a második helyen végzett az A csoportban.


A magyar válogatottnak mindenképpen nyernie kellett a spanyolok ellen ahhoz, hogy megszerezze a csoport második helyét, és a középdöntőben Németország legjobbjaival mérkőzhessen meg a négy közé jutásért. Hiszen az már biztos volt: az A csoport élén nem végezhet a Kemény-csapat, ugyanis az első pozíciót a montenegróiak kaparintották meg.

 

A harmadik percben egy eléggé eseménytelenül kezdődő találkozón a házigazdák Xavier Garcia révén szerezték meg a vezetést. Ezután mintha ritmust váltott volna az addig csak távolról lövöldöző magyar együttes, Hosnyánszky és Biros is bevette a hazaiak kapuját.

 

Ebben a negyedben több találat nem esett, nem úgy a következőben, ahol a mieink kétszer is előnybe kerültek, de a spanyolok nem adták fel, minden alkalommal kiegyenlítettek, így fordulhatott elő az, hogy a félidőhöz 4-4-es állásnál érkeztek a csapatok.

 

A fordulás után Varga Dániel pillanatai következtek. A Vasas klasszisa eddig a tornán nem villogott, nem ugyanazon a színvonalon vízilabdázott, mint klubcsapatában, azonban ezen a meccsen a harmadik negyedben kettőt villant, ami után már a mieink vezettek 6-4-re.

 

A játékrész végéhez közeledve azonban ismét Xavier Garciának sült el a keze – immáron negyedszer -, ezzel újra közel hozta a spanyolokat a magyar csapathoz. A záró negyedhez ennek következtében 6-5-ös vezetéssel érkezett Kemény Dénes együttese.

 

Az utolsó nyolc perc egy Szécsi bravúrral, valamint egy Biros kapufával kezdődött, azonban ezt a felvonást sem a mieink kezdték jobban, hiszen Minguel találatával kiegyenlítettek a spanyolok.

 

Ekkor viszont jött Biros: a felvonás derekán ugyanolyan szemtelenséggel, ejtve, vette be a házigazdák kapuját, mint azt tette hétfőn Montenegró ellen. Sőt ezután Varga Dániel újra villant, és szinte már ekkor elkönyvelhette a győzelmet válogatottunk.

 

A hajrában Molina még betalált, de ez csupán az eredmény kozmetikázására volt elegendő (8-7). A mieink így az A csoport második helyén végeztek, ennek köszönhetően a középdöntőben a németek ellen mérkőznek majd.

 

VÍZILABDA-EB, FÉRFIAK, A CSOPORT:
MAGYARORSZÁG - SPANYOLORSZÁG 8-7 (2-1, 2-3, 2-1, 2-2)
Malaga, vezette: Mark Koganov (azeri), Filipo Rotunno (olasz)

Magyarország: Szécsi – Benedek, Biros 2, Hosnyánszky 1, Kis G., Kiss G. 2, Kásás, Madaras, Molnár T., Nagy V., Varga Dá. 3, Varga Dé., Varga T., Szövetségi kapitány: Kemény Dénes

Spanyolország: Aguilar – Martin, F. Perrone 1, Molina 1, Gallego, Perez, Minguel 1, M. Garcia, Mora, Xavier, X. Garcia 4, Piralkov, Andreo. Szövetségi kapitány: Rafael Aguilar

IDE KATTINTVA MEGTEKINTHETI A MÉRKŐZÉSRŐL SZÓLÓ ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNKET!

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu