Végre vízre szállnak a zászlóshajók

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 18. 02:21
Már-már utolsó mentsvárként hétfőn végre debütálnak a pekingi olimpián a korábban sikert sikerre halmozó kajak-kenus egységeink, ezen a napon hat síkvízi versenyszámban leszünk érdekeltek. Az 1000 méteres előfutamokban többek között rajthoz áll kenu egyesben Vajda Attila, kajak kettesben Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor, a hölgyeknél pedig bemutatkozik 500 méteren a Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Janics Natasa alkotta négyes is.


 

Hétfőn kilenc sportág tizennyolc versenyszámában avatnak olimpiai bajnokot. Atlétikában hat, tornában három, pályakerékpárban és vitorlázásban két-két, asztaliteniszben, súlyemelésben, triatlonban, lovaglásban és trambulinban pedig egy-egy aranyérmet adnak át.

 

A Fodor Zoltán birkózóezüstjétől (kötöttfogás, 84 kg) és Mincza-Nébald Ildikó vívóbronzától (párbajtőr, egyéni) eltekintve a „szárazföldön” csak vergődő magyarokat a „vizes környezet” mentheti meg. Cseh László 200 és 400 vegyesen, illetve 200 pillangón bámulatos Európa-csúccsal bezsebelt ezüstérmei után a kajak-kenus egységektől várjuk az újabb dobogós helyezéseket, és nem titkoltan legalább két-három olimpiai bajnoki címet.

 

Ezer méteres előfutamokat rendeznek a férfiaknál, bemutatkozik kenu egyesben a versenyszám egyik legnagyobb esélyesének tartott Vajda Attila. A világ- és Európa-bajnok szegedi klasszis athéni harmadik helye után Pekingben odaérhet a dobogó legfelső fokára.

 

A Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kettős egyértelmű favorit, nem is olyan titkos az aranyesély. Kajak egyesben Benkő Zoltán, négyesben pedig Sík Márton, Vereckei Ákos, Beé István és Bozsik Gábor képviseli hazánkat.

 

Vízre száll Kozmann György kenus is, aki társa, Kolonics György tragikus hirtelenségű, 2008. július 15-én bekövetkezett halála ellenére vállalta a szereplést. Kettesben Kiss Tamással küzd a finálés szereplésért.

 

Ugyancsak debütálnak a hölgyek, s a Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Janics Natasa összetételű kvartett megkísérli felülmúlni mumusát, a német csapatot az 500 méteres távon.

 

A sydneyi és athéni diadal után Pekingben a triplázásra hajtó Kemény-legények ezen a napon mérkőznek utoljára a csoportszakaszban. Az ellenfél pedig Ausztrália után Kanada lesz. Férfi vízilabdázóinknak nem okozhat gondot az újabb erőpróba, hogy aztán csoportelsőként, a negyeddöntőt kihagyva, egyenes ágon jussanak a legjobb négy közé.

 

Pars Krisztián negyedik helye után újabb magyar kalapácsvetőért szoríthatunk az atlétikai versenyeknek otthont adó stadionban, a Madárfészekben. Orbán Éva a női selejtezőben kísérli meg a döntőbe jutást. Kiss Dániel a 110 gát előfutamaiban indul.

 

Folytatódik a szörfösök versengése is hétfőn, a mezőnyben Gádorfalvi Áronnal és Detre Diánával. A női triatlonosoknál nem rendeznek selejtezőt, az ötvenhat főt számláló fináléban pedig ott lesz Szabó Zita is.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu