Hadfi Dániel számára kevés szerencsét hozott az idei szezon, hiszen mandulagyulladással és kisebb sérülésekkel bajlódott, ennek ellenére nagy tervekkel érkezett Pekingbe.
Az első mérkőzésén könnyedén verte a libanoni ellenfelét Ben Szalehet, a legjobb 16 között pedig a kameruni Moussima ellen lépett tatamira, akinek legkiemelkedőbb eredménye az athéni ötkarikás játékokon elért kilencedik hely volt.
A vb-bronzérmes, Európa-bajnoki címmel rendelkező versenyző számára kellemetlenül indult az ütközet, hiszen ellenfele a lábára támadott és csaknem ippon ért el, azonban Hadfi kitűnő védekezéssel egy jukóra sikerült limitálni a veszteséget.
A magyar első pontjait a kameruni figyelmetlenségével szerezte, egy koka formájában. Ezt követően a hazai klasszis egy újabb támadással már két pontnál tartott, azonban ezzel még mindig Moussina vezetett.
Ugyanakkor fáradni látszott az afrikai és egyre több kísérletet láthattunk honfitársunk részéről. A döntő pillanat 1:04 perccel a vége előtt következett el.
A magyar a védjegyének számító lábszár átforgatással járt túl ellenfele eszén, amelyet a bírók ipponnak értékeltek, ezzel hiába vezetett ekkor a kameruni, a győzelmet szenzációs támadásával Hadfi szerezte meg, aki ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.
Második mérkőzésén második ipponját szerezte a magyar, aki jó formában várja a folytatást.