Szellő kiütéssel került a nyolc közé

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 14. 09:11
Óriási tudásbeli különbség volt a két ökölvívó között, így nem meglepő, hogy a 81 kg-osok között szereplő Szellő Imre már az első menetben kiütéssel diadalmaskodott a venezuelai Luis Alberto Gonzalez ellen a pekingi olimpián. A magyar klasszis ezzel negyeddöntős, vagyis egy sikerre került az éremszerzéstől.


Szellő Imrére hatalmas nyomás nehezedett, lévén meg kellett mentenie a magyar amatőr ökölvívás becsületét. A korábbi ötkarikás játékokon gyönyörű sikereket elérő sportág képviselői ugyanis eddig betliztek Pekingben, az éremesélyesnek tartott Káté Gyula és Bedák Pál, valamint Varga Miklós is kiesett a nyitó körben.

 

A tavalyi világbajnokságon ötödik Szellő ellenfele ugyanott csak 33. lett, vagyis egyáltalán nem tűnt legyőzhetetlennek. A venezuelai Luis Alberto Gonzalez legjobb eredményének egy dominikai viadalon elért harmadik helyét tartja, ez sem tűnt félelmetesnek…

 

A 81 kg-osok között szereplő magyar bokszoló erőnyerő volt az előző körben, most mutatkozott be az ötkarikás játékokon. Szellő némi magassági fölényben volt (1,84 m-1,79), jól kezdett, már az első menetben megrendítette ellenfelét, akire egy remek balfelütés után számolni kellett (1-0). Reménységünk hamarosan növelte előnyét, újra számoltatott, majd 20 mp-cel a vége előtt egy remek kombináció le is zárta a találkozót.

 

Szellő a negyeddöntőben a brit Tony Jeffries ellen lép szorítóba. A szigetországi bokszoló a tavalyi világbajnokságon szintén negyeddöntős volt. Pekingben roppant szoros találkozón, segédpontokkal múlta felül a kolumbiai Eleider Alvarezt.

 

ÖKÖLVÍVÁS, 81 KG, A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT:
Szellő Imre-Gonzalez (venezuelai) technikai k.o. az első menetben (1:47 p)

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu