Süss már túl nagy falat volt Jakabnak

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 20. 08:33
A pekingi olimpián a férfi asztaliteniszezők egyes versenyének második fordulójában Jakab János 4:1 arányban alulmaradt a német Christian Süss-szel szemben, így búcsúra kényszerült. A germán pingpongos a nyolcaddöntőbe jutásért a fehérorosz csillaggal, Vlagyimir Szamszonovval csap össze .


PEKING 2008, ASZTALITENISZ, FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ:
Christian Süss (német)-Jakab János 4-1 (7, -4, 8, 8, 8)

A magyar hölgyek pingpongsikerét követve az urak szakágának egyetlen honi képviselőjén volt a sor. Abban bíztunk, hogy Tóth Krisztina és Póta Georgina után Jakab János is felülkerekedik aktuális riválisán.

 

Tóthtal és Pótával ellentétben Jakabnak már az első fordulóban asztalhoz kellett állnia, a francia Patrick Chilaval szemben ráadásul nem is ő számított a párharc favoritjának. Az előzetes esélylatolgatásokat alátámasztva a 38 éves veterán gall el is húzott 3:0-ra, úgy festett, csakhamar megpecsételődik honfitársunk sorsa.

 

Csakhogy Jakab felállt a padlóról. Előbb szépített, majd közelebb került riválisához, aztán egyenlített, a mindent eldöntő játszmában pedig 11-9-cel bizonyult jobbnak, így az utolsó szalmaszálat megragadva 4:3-ra diadalmaskodott.

 

Így aztán nem akárkivel nézhetett farkasszemet a BVSC-től a francia Levallois Sporting Clubhoz szerződő 22 éves asztaliteniszező. A második fordulóban a háló túloldalán ugyanis egy igazi klasszis, a vb-ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok német Christian Süss ragadott ütőt.

 

Jól kezdett Jakab, az első szervaváltás után 3-1 volt az állás a javára. A folytatásban aztán ritmust váltott Süss, a következő öt labdamenetet hozta (3-6). 9-5-os német előnynél játszmalabda helyett Jakab-pontok következtek, előbb egy tenyeres visszapörgetés vezetett eredményre, majd a háló is vele volt (7-9).

 

A nyitó felvonásba ennek ellenére sem volt már visszaút, a nagynevű germán ellenlábas került lépéselőnybe (7-11, 0:1). A folytatásban is vezetett 3-1-re a Jaki becenévre hallgató pingpongosunk, ezúttal pedig nem hozott balszerencsét ez a szettállás. Előbb 7-3-ra, majd 10-4-re ment, 11-4-gyel egyenlített (1:1).

 

A harmadik játszma Christian Süssé lett 11-8-cal, így 2:1-gyel a német járt előrébb. Ezt követően 6-3-as hátrányból egyenlített Jakab János, aztán 7-7-nél a vetélytárs magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, meg is ugrott 10-7-re. Ekkor Jakab fogadóként kitette fonákkal tenyeres oldalra a labdát, ezzel pedig meglepte Süsst. Éledeztek a remények, a német rivális azonban egy szédületes pörgetéssel 3:1-re módosította a szettek állását.

 

Az ötödik csatában el is dőlt a háború, pedig 5:10-ről kis híján csodát tett Jakab. Az öt mérkőzéslabdából ugyanis hármat hárított, a negyediket viszont már nem tudta. Ezzel a magyar fiú 4:1-re kikapott és búcsúzott. Pekingben újoncként nem vallott szégyent, Londonban már a legnagyobbak orra alá is borsot törhet.

JAKAB JÁNOS: TOPFORMÁBAN ELKAPHATTAM VOLNA!
„Christian Süss erősebb játékos nálam és a meccsen ki is jött a kettőnk közti különbség – nyilatkozta az MR1 Kossuth Rádiónak Jakab János. - Nem tudtam ráerőltetni az akaratomat, nem tudtam érvényre juttatni a stílusomat, ami az agresszív, gyors játék. Topformában lehetett volna esélyem, elkaphattam volna, de nem tudtam kihozni magamból a maximumot. Egyelőre Süss jobb nálam, egyelőre. Ha lerendeződtek az érzelmi hullámok, helyükre kerülnek a dolgok. A felkészülés jól sikerült, és itt is a legjobbakkal gyakorolhattam. Folyamatosan ékelődöm a felnőtt elitbe, igyekszem elérni a szintjüket."

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu