Sors Tamás volt a legnépszerűbb

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 20. 08:12
Hazatért a magyar paralimpiai csapat Pekingből, és erre az eseményre azért csak megtelt a ferihegyi repülőtér váróterme. Bár akkora érdeklődés nem kísérte a magyar paralimpiai csapat hazatérését, mint a nyári olimpiáról hazaérkező „aranygép” leszállását, hangos taps és ováció fogadta a terminálba kilépő magyar parasportolókat.



A pekingi paralimpiai játékokon a Magyarországot képviselő 33 sportoló egy arany- és öt bronzérmet szerzett. A magyar versenyzők az érmek mellett hat negyedik, öt ötödik, három hatodik, öt hetedik és öt nyolcadik helyezést szereztek.

 

Ezzel az eredménytábla 49. helyét foglalja el Magyarország, amely a nemzetközi mezőnyben nagyjából középmezőnyt jelent.

 

Szekeres Pál a magyar küldöttség legeredményesebb parasportolója a szöüli olimpián még épp versenyzőként bronzérmet szerzett a tőrcsapat tagjaként. Balesete óta négy arany- és három bronzérmet szerzett a paralimpiai játékokon. Most, 44 évesen szintén a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

 

„Az olimpikonok állva vívnak, mi ülve, ezen kívül semmi különbség nincs – mondta viccesen Szekeres. – Én személy szerint ugyanúgy vágyom a sikerre, mint négy, vagy nyolc éve, vagy éppen Szöülban, Elégedett vagyok a mostani harmadik helyemmel, hiszen ne feledjük: immár átlépve a negyedik ikszet nálam 10-15 évvel fiatalabb versenyzőkkel vettem fel a versenyt.”

 

Örömmel, vidáman fogadta a gratulációkat Ráczkó Gitta, aki a magyar csapatból egyetlen női versenyzőként szerzett harmadik helyet a 100 méteres mellúszás mezőnyében.

 

„Nagyon örülők a bronzéremnek. Talán lehetett volna jobb is, de nekem ez is szépen csillog. Nagyon szépen.”

 

A legnagyobb figyelem természetesen Sors Tamásra összpontosult. Az olimpiai bajnoki cím mellett két bronzérmet szerzett fiatal úszó állta a sarat. Vidáman mosolyogva nyilatkozott mindenkinek.

 

„Ha valaki azt mondja az olimpia előtt, hogy három érmet nyerek, nem hiszem el. Bevallom, az aranyérem meghatározott cél volt, de a két bronzérem már hab a tortán.”

 

Sors Tamás szerénységét mutatja: arról nem is tud, hogy dobogós helyei mellett megszerzett negyedik és ötödik helyének köszönhetően az egész olimpiai csapat – tehát az ép, egészséges sportolókat is ideszámítva – legeredményesebb sportolója lett.

 

„Ebbe nem is gondoltam bele. De nem hiszem, hogy ez nagy terhet rakna rám. Bár most magasra tettem a lécet, innen már rutinból megoldom a rám váró feladatokat. Persze ez csak vicc. Én nem változtam, továbbra is készülők a versenyekre.”

 

„Nem tervezek hosszabb pihenőt, jövő héten már lemegyek az uszodába. Hiszen bár szép eredményeket értem el, még sok nagy feladat vár rám. Jövőre világbajnokságot rendeznek, és a következő olimpián is ott szeretnék lenni. És ha sikeresen akarok szerepelni – márpedig úgy akarok – akkor még nagyon sok munka vár rám”- zárta mondandóját a bajnok.

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu