Peking 2008, férfi vízilabda: Montenegró újabb akadályt vett

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 14. 09:12
Montenegró négygólos győzelmet aratott Görögország ellen a pekingi olimpiai férfi vízilabda torna harmadik fordulójában.


Rosszul kezdődött a találkozó a görögök számára, hiszen négy közeli kísérletük mellett két fórjukat eredménytelen lövéssel fejezték be, de akkor legalább a lövésig eljutottak. Az Eb-címvédő montenegróiak büntetőből, előnyből és akcióból is eredményesek tudtak lenni, így náluk volt a vezetés az első negyed után.

 

A másodikban a görögök csak ötméteresből találtak be Milos Scsepanovics hálójába, így a félidőre tovább nőtt a montenegrói előny.

 

A találkozó a harmadik játékrészben dőlt el végleg, amikor Montenegró öt góllal adta tudtára ellenfelének: részükről a találkozót befejezettnek nyilvánítják. Az Eb-győztes háromszor fórból, kétszer center pozícióból volt eredményes.

 

Montenegró őrzi veretlenségét, harmadik találkozóján második győzelmét aratta. A csoportelsőségért folytatott versenyfutásban a magyar csapat számára jó hír, hogy a velünk döntetlen játszó montenegróiak „csak” néggyel verték azt a Görögországot, amelyet mi 11 góllal (17-6) gázoltunk el. A görögök harmadik mérkőzésüket veszítették el.

PEKING 2008, FÉRFI VÍZILABDA, A CSOPORT, 3. FORDULÓ:
MONTENEGRÓ – GÖRÖGORSZÁG 10-6 (3-1, 2-1, 5-2, 0-2)
Peking, Jingdong Sportuszoda, vezette: Tulga (török), Margeta (szlovén)
MONTENEGRÓ: Scsepanovics - N. Janovics, Ticsics 1, M. Janovics 2, Ivovics, Jokics 2, Gojkovics 2, Brguljan, Paskovics, Vukcsevics 1, Uskokovics, Zlokovics 2, Radics, (kapus).
GÖRÖGORSZÁG: Deligiannisz – Szizasz 1, Mazisz 1, Kokkinakisz, Tomakosz, Teodoropulosz, C. Afroudakisz 1, Ntoszkasz 2, G. Afroudakisz 1, Miteludisz, Vlontakisz, Milonakisz, Reppasz (kapus).
Kiállítások: 4/10, ill. 0/8
Gólok - ötméteresből: 1/2, ill. 2/3

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu