Peking 2008, férfi röplabda: az olaszok átgázoltak Bulgárián

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 16. 11:24
Olaszország sima mérkőzésen verte Bulgáriát a pekingi olimpiai férfi röplabda tornájának negyedik fordulójában. A B csoportban hasonlóan sima győzelmet aratott Oroszország Egyiptom ellen, míg a németek nagy csatára és négy játszmára kényszerítették a szerbeket, akik végül jobbnak bizonyultak riválisuknál.


Az olaszok két győzelemmel és egy vereséggel várták a bolgárok elleni összecsapást, hasonló mérleget mutattak fel azonban riválisaik is. Mindkét gárda az amerikaiaktól szenvedett 3:1-es vereséget. Az olasz és a bolgár válogatott csatája aztán nem hozta a várt nagy küzdelmet: a találkozó mindössze 68 percig tartott, a bolgároknak játszmát sem sikerült nyerniük, a harmadik szettben már nem is voltak a pályán. Az olaszok Kína, Bulgária Venezuela ellen zárja a csoportkört.

 

Az oroszok még ennyi időt sem vacakoltak az egyiptomiakkal, 63 perc alatt igazolták a papírformát a mindössze 51 nyerő ütési jutó észak-afrikaiak ellen. Egyiptom negyedik mérkőzését is játszmagyőzelem nélkül veszítette el. Oroszország negyedik találkozóját is megnyerte. A csoportban Oroszország a lengyelek, Egyiptom a szerbek ellen zár.

 

Három vereség után első találkozójukat nyerték meg a szerbek a hozzájuk hasonlóan nem túl acélos, immár 1/3-as mutatóval álló németek ellen. A 104 percig összecsapáson hiába ütött Jochen Schops 29 nyerő ütést, csapata nagy küzdelemben ugyan, de kikapott. Az immár egyaránt öt-öt ponttal álló németek Brazília, a szerbek Egyiptom ellen zárják a csoportkört.

PEKING 2008, FÉRFI RÖPLABDA, A CSOPORT, 4. FORDULÓ:
OLASZORSZÁG – BULGÁRIA 3:0 (20, 21, 16)
Peking, Fővárosi Sportcsarnok, vezette: Sokullu (török), Shahmiri (iráni)
OLASZORSZÁG: Mastrangelo, Gavotto 12, Vermiglo 1, Meoni, Paparoni, Cisolla 13, Martino 9, Zlatanov, Corsano, Birarelli 7, Bovolenta 10.
BULGÁRIA: Ivanov 2, Csevanov 2, Zsekov 2, Jordanov 8, Gajdarszki 1, Kazijskij 14, Nikolov 5, Szalparov, Sztojkov, Alekszijev 6, Tasszev.

 

 

 


PEKING 2008, FÉRFI RÖPLABDA, B CSOPORT, 4. FORDULÓ:
OROSZORSZÁG – EGYIPTOM 3:0 (19, 14, 18)
Peking, BIT Sportcsarnok, vezette: Al-Naama (katari), Liu (kínai)
OROSZORSZÁG: Kornyejev 10, Poltavszkij 11, Kosarev, Grankin, Tetyjukin, Kamutszkih 4, Berezko 12, Osztyapenko 10, Volkov, Verbov, Mihajlov, Kulesov 3.
EGYIPTOM: Awad 5, Ahmed Abdalla 1, Gabal 3, Abdel Naeim 6, Ahmed Abdel, Alaydy, Abouelhassan 2, Youssef 2, Badawy, Gomaa 7, Seif 1, Abd el Kader 6

 


PEKING 2008, FÉRFI RÖPLABDA, B CSOPORT, 4. FORDULÓ:
SZERBIA – NÉMETORSZÁG 3:1 (21, 25, -24, 23)
Peking, Fővárosi Sportcsarnok, vezette: Wang (kínai), Hóbor (magyar)
SZERBIA: Bojovics 14, Bjelica, Janics, Petkovics, Samardzsics, Grbics 3, Nikics 12, Gerics 5, Miljkovics 23, Starovics, Podrascsanin 9, Kovacsevics.
NÉMETORSZÁG: Popp 6, Tischer 9, Andrae 5, Sebeck, Bohme, Hubner 10, Schops 29, Dehne, Pampel, Bergmann 10, Kromm 6, Kroger.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu