Elefántokat idomítottak az argentinok

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 7. 15:50
A pekingi olimpia férfi labdarúgótornáján győzelemmel mutatkozott be az argentin válogatott. A Lionel Messi vezérelte dél-amerikaiak 2-1-re verték Elefántcsontpart legjobbjait, vezetőgóljukat éppen a Barcelona sztárjátékosa szerezte. Sekou Cisse ugyan még egyenlített, a hajrában azonban Lautaro Acosta találata a gauchók sikerét eredményezte. Ez történt az A csoport második mérkőzésén, a B-ben, a C-ben és a D-ben egyaránt döntetlen született.


 

A 15. percben Juan Riquelme tért ölelő indításával senkitől sem zavartatva gyalogolt be az elefántcsontpartiak tizenhatosán belülre a leshatárról kilépő Lionel Messi, majd a kapujából kifutó Vincent de Paul Angban mellett magabiztosan helyezett a bal alsó sarokba. Az afrikaiak küzdöttek becsülettel, egyre bátrabban rohamoztak, az érdemi válaszra sem kellett az 53. percnél tovább várni.

 

Ekkor Sekou Cisse volt eredményes, egy hajszálpontos jobboldali beadás után tanítanivaló mozdulattal, hanyag eleganciával bólintott a kapu bal oldalába. Oscar Ustari hálóőrnek esélye sem volt a hárításra. A mérkőzés folyamán esett egy-egy lesgól is, a játékvezető következetesen mindkét alkalommal sípjába fújt, így 2-2 helyett a hajráig 1-1 állt az eredményjelzőn.

 

A végjátékban azonban magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak az argentinok, az elefántok pedig összeroppantak az óriási nyomás alatt. A 86. percben Messi tüzelt balról, kissé kisodródva, életerős löketét azonban Angban kiütötte. Balszerencséjére éppen középre, a lesipuskás Lautaro Acosta pedig közvetlen közelről a bal alsóba pöckölt. Ezzel minden eldőlt, pontosztozkodás helyett három egység került a gauchók neve mellé.

Lionel Messi tehát góllal és győzelemmel debütált, a legfrissebb hírek szerint pedig a folytatásban is számíthat a Barcelona extraklasszisának szolgálataira Sergio Batista szövetségi edző. A katalánok ugyanis zöld utat adtak a futballistának.

Az elefántok olimpiai keretébe a Budapest Honvéd két játékosa is bekerült, míg Benjamin végig a pályán volt, addig Abrahamnak csupán a kispadon jutott hely.

 

 

FÉRFI LABDARÚGÓTORNA, PEKINGI OLIMPIAI JÁTÉKOK
A CSOPORT

ELEFÁNTCSONTPART – ARGENTÍNA 2-1 (1-0)

Sanghaj, 43 266 néző, vezette: Wolfgang Stark (német)

Elefántcsontpart: Agban – Wawa, Diarrassouba, Benjamin, Mamadou - Kambou, Coulibaly, S. Kalou (Djadjedje 63.), Gervinho - N’Gossan, S. Cisse (Moura 74.)

Argentína: Ustari – Garay, Monzon, Zabaleta, Pareja - Gago, Riquelme, Mascherano, Lavezzi (Di Maria 63.) - Messi, Agüero (Acosta 80.)

Gólszerző: S. Cisse (53.) ill. Messi (43.), Acosta (86.)

Sárga lap: S. Kalou (45.), Kambou (59.) ill. Agüero (62.), Riquelme (75.)

 

B CSOPORT

HOLLANDIA – NIGÉRIA 0-0

Tiencsin Olimpiai Központ , 52 390 néző, vezette: Pablo Pozo (chilei)

Hollandia: Vermeer – Zuiverloon, Marcellis, Jaliens, Jong-a-Pin, - De Guzman, Emanuelson (Bakkal 81.), Maduro (Sno 46.), Drenthe – Makaay (Sibon 45.), Babe

Nigéria: Vanzekin – Okonkwo, Apam, Adeleye, Olubayo - Kaita, Promise (Ekpo 89.), Oluwafemi - Obinna, Okoronkwo (Ogbuke 70.), Odemvingie (Anichebe 80.)

Sárga lap: Jaliens (56.) ill. Apam (20.), Olubayo (59.), Ogbuke (74.)

 

C CSOPORT

KÍNA– ÚJ-ZÉLAND 1-1 (0-0)

Senjang, 21 943 néző, vezette: Martin Vazquez (uruguayi)

Kína: Sencsiong Csiu - Vangszung Tan, Hsziaoting Feng, Jüan Vejvej, Vejfeng Li - Hajbin Csou, Csünmin Hao (Tao Csen, 57.), Cseng Cse, Cuj Peng - Lin Kao (Ning Csiang, 55.) Peng Han (Tung 78.)

Új-Zéland: Spoonley – A. Scott (Tinker 84.), Hogg, R. Nelsen, Old, Jenkins – Peverley (Van Rooyen 80.), Elliott, Henderson, Brockie, Killen

Gólszerző: Tung (88.) ill. Brockie (53.)

Sárga lap: Hajbin Csou (24.), Vejfeng Li (25.), Hsziaoting Feng (45.), Jüan Vejvej (93.) ill. Killen (25.), Old (28.), Hogg (89.), Brockie (92.)

 

D CSOPORT
KOREAI KÖZTÁRSASÁG – KAMERUN 1-1 (0-0)
Csinhvangtao Olimpiai Stadion, 21 943 néző, vezette: Jair Antonio Maruffo (amerikai)
Korea: Dzsung Szung-Rjong - Sin Kwang-Hun, Kim Dong-Dzsin, Kang Min-Szu, Kim Dzsin-Kju - Kim Dzsung-Vu, Pak Csu-Jung, Lí Csung-Jong (Kim Kun-Hoan, 93.), Ki Szung-Jüeng (Ó Dzsang-Eun, 84.) - Bek Dzsi-Hun (Sin Jung-Rok, 46.), Lí Keun-Ho. Szövetségi edző: Pak Szung-Va.
Kamerun: Tingyemb – Ghomsy, Bikey, Kingue, Alexis – Mbia, N'Guemo (Songo'o 79.), Fogano (Mboua 75.), Olle (Mandjeck 64.), - Baning, Bebbe. Szövetségi edző: Martin Ndtoungou.
Gólszerző: Pak Csu-Jung (68.), ill. Mandjeck (81.)
Sárga lap: Kim Dzsin-Kju (58.)
Piros lap: Baning (90.)

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu