Cseh második, Kis ötödik idővel döntős

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 9. 13:28
A várakozásoknak megfelelően a pekingi olimpián nyolc aranyéremre törő Michael Phelps jutott be a legjobb idővel a fináléba 400 vegyesen . Az Európa-csúcstartó Cseh László második, Kis Gergő óriási egyéni csúccsal ötödik lett. Női 100 m pillangón Dara Eszter a 13. idővel, új országos csúccsal lett elődöntős.



Cseh László és Kis Gergő is remekül úszott a 400 vegyes selejtezőjében a pekingi olimpián. Előbbi a világcsúcsatartó Michael Phelps mögött, 4:09,26 idővel másodikként, Kis pedig 4:10,66-tal, bődületesen nagy egyéni rekorddal ötödikként kvalifikálta magát a vasárnapi fináléba.

Phelps könnyedén ússzott 4:07,82-t, ami ugyan több mint két és fél mp-cel elmarad a saját világrekordjától, azonban a látottak alapján a „földönkívüliben” bőven maradt még tartalék.

Mint ahogyan maradt tartalék Cseh Lászlóban is, aki sokáig Európa-csúcsot jelentő részidőket produkált, a végére azonban érhető módon lazított, de így is 4:10 percen belüli eredményt ért el.

Kis Gergő ellenben nem takarékoskodott az erejével, a most úszott 4:10,66 percnek korábban soha még csak a közelébe sem került.

Az ő fináléba jutása számít talán az egyetlen meglepetésnek – mármint ő az, akitől talán a nemzetközi szakmai közvélemény ezt nem feltétlenül várta –, a többi finalista személye azonban papírforma.

Cseh László vasárnap haajnali 4 órakor az éremért úszik, s bár Phelpset vélhetőleg csak valami elképesztően nagy bravúrral és új világcsúccsal tudnálegyőzni, Lochte-val és Marinnal hatalmas csatát vívhat az ezüstért.

Női 100 pillangón Dara Eszter 58,39 perccel új országos csúcssot ért el, és így a 13. idővel bejutott a vasárnapi elődöntőbe.

Női 400 vegyesen Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna nem tudott a legjobb nyolc közé kerülni, ami azt jelenti, hogy nem lehetnek ott a döntőbe.Az Eb-ezüstérmes Hosszú 4:37,55, Jakabos 4:37,86 perces idővel csapott célba az utolsó futamban, ami a 12., illetve a 13. helyet jelentette számukra.

Férfi 100 m mellen hiába ért el egyéni csúcsot Bodor Richárd és Gyurta Dániel is, mindketten nagyon messze voltak attól, hogy bejussanak az elődöntőbe.

Bodor 1:00,97 perccel a 19., Gyurta – akinek a 200 méter a fő száma, mint ismert, Athénban ezüstérmet szerzett ezen a távon – 1:01,31 perccel a 24. helyen zárt. Az elődöntőbe a legjobb 16 versenyző lépett tovább. A címvédő Kitadzsima Koszuke második lett a norvég Alexander Dale Oen mögött.

FÉRFIAK, 400 M VEGYES, A DÖNTŐBE JUTOTT VERSENYZŐK:
1. Michael Phelps Egyesült Államok 4:07,82
2. Cseh László Magyarország 4:09,26
3. Luca Marin Olaszország 4:10,22
4. Ryan Lochte Egyesült Államok 4:10,33
5. Kis Gergő Magyarország 4:10,66
6. Alessio Boggiato Olaszország 4:10,68
7. Brian Johns Kanada 4:11,41
8. Thiago Pereira Brazília 4:11,74
100 MÉTERES NŐI PILLANGÓÚSZÁS, SELEJTEZŐ, AZ ELŐDÖNTŐBE JUTOTT VERSENYZŐK:
1. Jessicah Schipper Ausztrália 57,58 perc
2. Christine Magnusson Egyesült Államok 57,70
3. Yafei Zhou Kína 57,70
4. Li Tao Szingapúr 57,77
5. Gabriella Silva Brízília 58,00
6. Elaine Breeden Egyesült Államok 58,06
7. Ilaria Bianchi Olaszország 58,12
8. LIze-Mari Retief Dél-Africa 58,20
9. Inge Dekker Hollandia 58,22
10. Aurore Mongel Franciaország 58,30
11. Natalia Sutyagina Oroszország 58,32
12. Lisbeth Trickett Ausztrália 58,37
13. DARA ESZTER
Magyarország 58,39
14. Alena Popchanka Franciaország 58,40
15. Jeanette Ottesen Dánia 58,44
16. Jemma Lowe Nagy-Británia 58,49
400 MÉTERES NŐI VEGYESÚSZÁS, SELEJTEZŐ. A DÖNTŐBE JUTOTT VERSENYZŐK ÉS A MAGYAR INDULÓK:
1. Elizabet Beisel Egyesült Államok 4:34,55 perc
2. Katie Hoff Egyesült Államok 4:34,63
3. Alessia Filippi Olaszország 4:35,11
4. Stephanie Rice Ausztrália 4:35,11
5. Jana Martinova Oroszország 4:36,25
6. Li Csuan-csu Kína 4:36,35
7. Kirsty Coventry Zimbabwe 4:36,43
8. Hanna Miley Nagy-Británia 4:36,56
…12. Hosszú Katinka
Magyarország
4:37,55
13. Jakabos Zsuzsanna
Magyarország
4:37,86

100 MÉTERES MELLÚSZÁS, SELEJTEZŐ. A NEGYEDDÖNTŐBE JUTOTT VERSENYZŐK:
1. Alekszander Dale Oen Norvégia 59,41 perc
2. Kitadzsima Koszuke Japán 59,52
3. Hugo Duboscq Franciaország 59,67
4. Brenton Rickard Ausztrália 59,89
5. Cameron van der Burgh Dél-Afrika 59,96
6. Giedrius Titenis Litvánia 1:00,11
7. Roman Szludnov Oroszország 1:00,20
8. Igor Borysik Ukrajna 1:00,31
9. Damir Dugonjics Szlovénia 1:00,35
10. Christian Sprenger Ausztrália 1:00,36
11. Brendan Hansen Egyesült Államok 1:00,36
12. Oleg Liszogor Ukrajna 1:00,65
13. Szuenaga Juta Japán 1:00,67
14. Mihail Alekszandrov Bulgária 1:00,69
15. Christopher Cook Nagy-Británia 1:00.70
16. Mark Gangloff Egyesült Államok 1:00.71
...19. Bodor Richárd Magyarország 1:00,97
...24. Gyurta Dániel Magyarország 1:01,31


 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu