Címvédésre készül Gyenesei Leila

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 18. 12:07
A székesfehérvári Alba Volán öttusázói csütörtöktől három napon át hazai környezetben küzdhetnek az országos magyar bajnoki címekért. A férfiak mezőnyében 35, míg a nőknél 24 versenyző méri össze tudását. Többen hiányoznak majd - Tóth Adrienn, Horváth Viktor, Németh Róbert és Balogh Gábor - mégis nagy küzdelem várható.


A hiányzók ellenére óriási csatára van kilátás, amit Kulcsár Antal, a női válogatott szövetségi kapitánya, s az Alba Volán szakosztályigazgatója azzal magyaráz, hogy hiába a sok nagy világverseny, országos bajnokság bizony kevés volt, pedig szakmailag ennek a megmérettetésnek is nagy a jelentősége és a presztízse.

 

A rajtot összesen 24 női versenyző várja, bár Tóth Adrienn, aki a világbajnok váltónak a tagja volt, ezúttal nem lesz ott a mezőnyben. Versenyez viszont Vörös Zsuzsa, Máthé Vivien és Gyenesei Leila, akiktől egyértelműen aranyérmet vár a kapitány csapatban, már csak azért is, mert tavaly ez sikerült, ráadásul Gyenesei egyéniben is győzött.

 

Pálvölgyi Miklós, a férfiak szövetségi kapitány 35 indulóról számolt be, de többen is kihagyják a megmérettetést, így Horváth Viktor, Németh Róbert és Balogh Gábor is sérülés miatt marad távol. Helyettük ott lesz Tibolya Péter és Marosi Ádám, akik egyértelműen esélyesek az aranyéremre, csapatban pedig az Alba Volán és a KSI vívhat nagy harcot.

 

Fontos megemlíteni, hogy szeptember elsejétől a Kunos lovarda váltja fel a jelenlegi, már értékesített lovaspályát, és kevesebb pénz állhat rendelkezésre, de a Volán így is pályáz majd jövőre a női Világkupa megrendezésére.

 

Csütörtökön a junior váltó ob-t rendezik, a nyitószám, a lövészet reggel 7.30-kor kezdődik, majd jön a vívás. A Csitáry uszodában 13.10-kor következik az úszás, majd a lovaglás 15.30-tól a Jakab Endre lovardában, míg a futás a Volán telepen indul délután fél hattól.

 

Pénteken női, szombaton pedig férfi egyéni és csapatversennyel folytatódik a program. Lövészet 7.30-kor, és 8.15-kor, vívás 9.45, úszás 13.40, lovaglás 16-kor, futás 18.00, eredményhirdetés 18.45-kor, mindkét napon, a korábban említett helyszíneken.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu