NOB-tag maradhat Schmitt Pál

Szerző: MTILétrehozva: 2013. május 30. 18:55
Figyelmeztetésben részesítette plágiumügye miatt Schmitt Pált a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága, a magyar sportdiplomata azonban a NOB tagja marad. A vb csütörtökön, Szentpéterváron meghozott döntésével a szervezet etikai bizottságának ajánlását követte.


A Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, Magyarország korábbi köztársasági elnöke 1983 óta tagja a NOB-nak, de tavaly, plágiumügye lezárultáig felfüggesztette tagságát a szervezetben.

A 71 éves, vívóként kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pál a jövőben lemond bizottsági munkájáról, így elveszti elnöki posztját a NOB sport és környezetvédelmi bizottságában.

A Semmelweis Egyetem szenátusa tavaly március 29-én vonta vissza Schmitt Pál doktori címét, mivel doktori disszertációja szövegazonosságot mutatott más munkákkal.

Schmitt Pál, aki az ügy folyományaként, április 2-án lemondott köztársasági elnöki posztjáról, fellebbezett a döntés ellen, mert az egyetem eljárását etikátlannak és jogszerűtlennek nevezve úgy vélte, oklevelét csak a bíróság vonhatta volna vissza. Ezért felülbírálati kérelmet nyújtott be, és bírósági felülvizsgálatot is kért, előbbit az egyetem elutasította.

Címkék: Schmitt Pál
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu