MOB: támogatásokról is döntöttek

Létrehozva: 2013. március 11. 18:41
Hétfőn délelőtt új székházában tartotta soros ülését a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége. A grémium egyhangúlag elfogadta a Gerevich ösztöndíjakkal illetve a szabadidősportért felelős szakmai tagozat idei költségvetésével kapcsolatos előterjesztést, megszavazta a Speciális Világjátékok költségeihez történő hozzájárulást.


Az elnökség – az Alapszabály lehetőségével élve – Murányi Lászlót, a Coop Zrt. vezérigazgatóját, a szervezet és az olimpiai mozgalom elkötelezett támogatóját jelölte tagnak a MOB közgyűlésébe.

A jelenlévők döntése értelmében a MOB támogatja az Ezüstgerely-pályázat kiírását, és egyben felkéri a Mező Ferenc Sportbizottság Ezüstgerely Albizottságát a kiírásra és a lebonyolításra.

Az egyebek közt dr. Kamuti Jenő tájékoztatást adott a Magyar Fair Play Bizottság múlt heti üléséről – melyen a 2012-es cselekedetek alapján történő díjazások szerepeltek a középpontban –; továbbá az Olimpiai Reménységek Versenyeivel kapcsolatos támogatások is terítékre kerültek.

A megbeszélésen részt vett Szabó Bence, a MOB főtitkára, Fábián László sport- és dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató, valamint Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár, Balogh Gábor miniszterelnöki tanácsadó és Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke is.

Átadták a MOB Nők sportjáért illetve Médiadíjait

A Telekom és a Magyar Olimpiai Bizottság közös hétfői sajtótájékoztatójának – melyen újabb négy évvel hosszabbították meg együttműködési megállapodásukat – keretein belül a MOB Nők a Sportban illetve Médiabizottsága díjainak átadására is sor került. Az esemény, hagyományosan a nemzetközi nőnaphoz, március 8-ához és a magyar sajtó napjához, március 15-éhez igazodik.

Az elismeréseket Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója, továbbá – a MOB Nők a Sportban Bizottságának vezetője, Regőczy Krisztina távollétében – Németh Angéla gerelyhajító olimpiai bajnok, valamint Riskó Géza, a MOB Médiabizottságának elnöke, az MTVA sportfőszerkesztője adta át.

A MOB Médiabizottságának díjazottjai 2013-ban (Médiadíjak):

MOB Média Életműdíj: Farkas József, fotóriporter

MOB Média Nívódíj: Bera Emese, a Kossuth Rádió szerkesztő-riportere; Gyuricza Róbert, az MTVA hírügynökségi sportszerkesztőségének vezetője, Vincze Attila, a Sport1 szerkesztője; Deák Zsigmond, a Magyar Nemzet újságírója.

MOB Média Oklevél elismerés: Bálint Mátyás, a Nemzeti Sport újságírója; Vobeczky Zoltán, az MTVA szerkesztő-riportere, Fejér Balázs, a Lánchíd Rádió szerkesztő-riportere, Horváth Mariann, az Eurosport kommentátora, Csiszár Jenő, a Class FM tanácsadója, műsorvezetője.

(A külföldön tartózkodó Horváth Mariann díját az Eurosport magyar nyelvű szerkesztőségének vezetője, Szabó Gábor vette át.)

A MOB Nők a Sportban Bizottságának díjazottjai 2013-ban (Nők sportjáért díjak):

MOB Nők Sportjáért, Életműdíj: Fábiánné Rozsnyói Katalin a kajak-kenu sportágban kiemelkedő edzői életpályája elismeréséül.

MOB Nők Sportjáért, Éves Teljesítményért Díj: Szűcs Veronika, a londoni olimpián első alkalommal programba került női ökölvívó olimpiai bajnoki döntő vezetőbírói tevékenységéért.

MOB Nők Sportjáért, Különdíj: Krajnyák Zsuzsanna többszörös paralimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok kerekesszékes vívó, sportteljesítményéért.

MOB Nők Sportjáért, Junior Díj: Rózsa Csilla világranglista-vezető golfozó, jó tanulmányi eredményéért és a golf sportágban nemzetközi és hazai eredményességéért.

(A díjat külföldi tartózkodása miatt nővére, Rózsa Ágnes vette át. Fábiánné, Rozsnyói Katalin a kitüntető elismerést szintén külföldi tartózkodása miatt, későbbi időpontban veszi át).

Címkék: mob
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu