Ezt elbuktuk, erős bírói ellenszélben

Szerző: SHLétrehozva: 2012. augusztus 7. 21:45
Másodszor is kikapott a spanyoloktól a magyar női vízipólócsapat, a csoportmeccs után ezúttal az olimpiai elődöntőben, egyetlen góllal, 10-9-re. Ebben az eredményben a bírók alaposan benne voltak, sokszor meg se kísérelték, hogy korrekt módon fújjanak. Jöhet a bronzmeccs Ausztráliával.


 

Nem játszott jól a magyar női vízilanda-válogatott a spanyolok elleni negyeddöntőben, de igazi vereségének nem ez volt a fő oka. Nagyoon rosszul kezdtünk, másfél perc alatt kétgólos hátrányba kerültünk, én a spanyolok remekül tartották az előnyüket.

Már ekkor látszott, hogy a bírók nagyjából eldöntötték, melyik csapatnak kell döntőbe jutnia, olykor érthetetlen kontrákat és kiállításokat fújtak a magyar csapat ellen.

A meccs második felében jobban játszott Merész András csapata, remek volt a blokk, de támadásban képtelenek voltunk feljavulni, és több ziccert is kihagytunk.

Ráadásul az addigi bírói ellenszél tornádóvá erősödött, és a hajrában három érthetetlen ítélettel el is döntötték a meccset a spanyolok javára, elvéve az esélyt a magyar csapattól, hogy saját maga vívja ki a medencében a döntőbe jutást.

Ettől függetlenül a magyar csapat nem játszott jól, a spanyolok győzelmére nem lehet azt mondani, hogy nem lenne megérdemelt. A 2012-es női vízilabda olimpiai döntő Spanyolország - Egyesült Államok, a bronzmeccs Magyarország - Ausztrália lesz. Lehet ebből még érem, ha csak a bírók már most nem döntöttek az ellenkezőjéről.

"Büszke vagyok a csapatomra. Körülbelül egy éve játszottunk a spanyolokkal, amikor azt mondtam, ez a két együttes lesz a jövő csapata, most mindkettő éremért játszhat az olimpián - mondta Merész András a lefújás után. - Nekünk nehezebb lesz a bronzért játszani, mint az aranyért lett volna, ráadásul az ausztrál válogatott semmivel sem rosszabb, mint a döntős amerikai."

"Az itteni szurkolók és az otthon értünk szorítók azonban megérdemlik, hogy a csapat a szívét-lelkét kitegye a bronzmeccsen. Ez ma is megtörtént, de az akarás talán görcsösségbe ment át. Vereség után nem illik a játékvezetőkkel foglalkozni, saját magunkkal kell."

Takács Orsolya: "Jobbak voltak a spanyolok, jobban elviselték a terhet, hogy döntőbe lehet jutni. Az előnyök kihasználásán is múlt, a védekezésünk a meccs második felére összeállt, feljöttünk egy gólra, de nem tudtunk élni a lehetőséggel. Meg akarjuk szerezni a bronzérmet!"

Drávucz Rita csapatkapitány: "Az elején elengedtük őket, nem kellett volna. Az utolsó negyedben is küzdöttünk, akartunk, de támadásban és védekezésben is sokat hibáztunk, így én is. Maradt a bronz lehetősége, harcolni fogunk érte."

2012-ES NYÁRI OLIMPIA, LONDON

NŐI VÍZILABDA, ELŐDÖNTŐ:
MAGYAROSZÁG - SPANYOLORSZÁG 9-10 (1-2, 4-5, 2-2, 2-1)
Vízilabdacsarnok, 5000 néző V.: Dragan Stampalija (horvát), Massimiliano Caputi (olasz)
MAGYARORSZÁG: Bolonyai Flóra - Czigány Dóra 1, Antal Dóra 2, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella 2, Takács Orsolya, Drávucz Rita 2, Keszthelyi Rita 1, Tóth Ildikó, Bujka Barbara 1, Csabai Dóra, Menczinger Katalin, Gangl Edina (kapus) Szövetségi kapitány: Merész András
A spanyol góldobók: Espar Llaquet 4, Pena Carrasco, Tarrago Aymerich 2-2, Meseguer Flaque, Garcia 1-1

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

Vége a meccsnek, bronzmeccset játszunk Ausztráliával.

32. perc Czigány Dóra belövi az utolsó támadást. 9-10

32. perc Hihetetlen, a bírók megint kontrát ítélnek ellenünk.

31. perc A bírók nem adnak nekünk esélyt, mert kontrát ítélnek, és egy kiállítást fújnak ellenünk. Ezt jól elfújták nekünk. Gangl megfogja.

30. perc Drávucz Ritát végleg kiállítják, de Tarrago lövését blokkolják.

29. perc Drávucz Rita tisztára úszik, Bujka remekül veszi észre, és a csapatkapitány belövi. 8-10

29. perc Bujka lövését megint blokkolják, utána pedig lövünk egy kapufát. Semmi nem jön össze, csoda kell.

28. perc Takácsról becsorog Pareja lövése. Ez elúszni látszik. 7-10

28. perc Érvénytelen a spanyolok centergólja, de Keszthelyi lövését kivédik. Szűcs Gabriellát kiszórják, a spanyol kispad piros lapot kap.

27. perc Újabb spanyol kiállítás, de Bujka keresztlabdáját lehúzzák a spanyolok. Sok a hiba, ráadásul emberhátrányba kerülünk.

26. perc Spanyol kiállítás, Espar kipontozódik végleg. De elszúrjuk a támadást. Páros kiállítás, Tóth Ildikó és Lopez.

25. perc Az utolsó negyedben is a spanyolok hozzák el a labdát, és Csabai Dórát végleg kiállítják. Gangl véd.

NEGYEDIK NEGYED

24. perc Jól védekezünk az utolsó támadásnál, a végén meg egy egészpályás lövésünk majdnem beakad.

24. perc Már megint emberhátrányba kerülünk, de kontrát fújnak a bírók. Drávucz egyedül marad a kapussal szemben, de kihagyja.

23. perc A felső kapufa ment, mi jövünk, de pontatlan Tóth Ildikó bejátszása.

22. perc Espar Llaquet újabb gólt szerez, már négygólos. Hat lövésből. 7-9

21. perc Tarragót kiállítják Bujkáról, aki azonban kihagyja.

20. perc Jó a blokk, fordulhatunk, Drávucz Rita pedig jobb oldalról óriási gólt pattint. Minezt bírói ellenszélben. 7-8

19. perc Gangl Edina hatalmasat véd, és a következő spanyol lövést is kiszedi a léc alól.

19. perc Labdát szerezünk, de a bírók elveszik. Tarrago Aymerich bepattintja a rövid sarokba. 6-8

18. perc Magyar emberelőny, és Bujka Barbara jobb oldalról hatalmas gólt lő. ezt alaposan kiszámította. 6-7

17. perc Bujka lövése elakad a spanyol kapusban, sarokdobás után azonban a bírók lefújják.

17. perc Újra a spanyoloké a ráúszás, és persze a labda is. Kivédekezzük, jó a magyar blokk.

HARMADIK NEGYED

16. perc Gangl Edina még véd egyet a végén, vége a negyednek.

16. perc Jó a magyar védekezés, az utolsó támadás a miénk. Magyar emberelőny, és kettő másodperccel a vége előtt Keszthelyi Rita szépít. 5-7

15. perc Penát kiállítják, Antal Dóri pedig belövi a büntetőt. 4-7 Most jön a magyar kapuscsere.

15. perc Újabb spanyol gól, nehéz helyzetben a magyar csapat. Bolonyai Flórának ma nagyon nem megy a védés. 3-7

14. perc A hatodik spanyol lövés is bemegy, Pena Carrasco lövi. 3-6 Merész András elküldi melegíteni Gangl edinát, a másik kapust.

14. perc Bujka gelyez csinál Szűcs Gabriellának, aki kilövi a jobb felsőt. 3-5

13. perc Emberelőnybe kerülünk, de Bujka lövése hatalmasat csattan a kapufán. Szerencsére jól védekezünk.

12. perc Espar Llaquet bődületes kapufás gólt lő távolról, Keszthelyi nem ment ki rá. 2-5

12. perc Bujka Barbara beleér egy passzba, megszerzi a labdát a magyar csapat, a játékvezető azonban kifelé ítél.

11. perc Emberelőnybe kerülünk, és Szűcs Gabriella bevágja Kisteleki passzát. 2-4

10. perc Pareja megúszik a jobb oldalon, és kitömi a hosszút. Erről csúnyán lemaradtunk. 1-4

10. perc Újabb spanyol gól, Espar Llaquet. Emberelőnyből, ez nekik az ötödik. 1-3

9. perc Megint a spanyolok hozzák el a labdát, ennyit az emberelőnyünkről. Antal Dórát kiállítják.

MÁSODIK NEGYED

8. perc A végén kiszórnak egy spanyolt is, vége a negyednek.

7. perc Újra emberhátrányba kerülünk, de Bujka megint blokkol.

6. perc Czigány Dórát kiállítják, de Bujka Barbara mesterien blokkol. Kár, hogy a bírók szétfújják a támadásunkat. Nem nekünk sípolnak, az biztos.

5. perc Ziccerből, centerből kapufát lőnek a spanyolok.

4. perc Jó a magyar blokk, de a másik oldalon Keszthelyi Rita lövését védi a kapus. Espar Llaquet hatméterről lő, mert jól védekezünk, és nem tudnak mit csinálni a spanyolok.

3. perc Kontra itt, kontra ott, a bírók fújnak rendesen. emberelőnybe kerülünk, Antal Dóra révén pedig szépítünk, távolról a felső léc alá vágja. 1-2

2. perc A magyar támadás kimarad, és a bírók még egy magyart kiszórnak. A balkezes Pena Carrasco az újabb spanyol gól szerzője. 0-2

1. perc A spanyolok viszik el a labdát az első ráúszás után. rögtön emberhátrányba kerülünk, Menczingert szórják ki, Espar Llaquet pedig megszerzi a vezetést. 0-1

ELSŐ NEGYED

20:37 "Bátran, nyugodtan, higgadtan!" - mondta Merész András szövetségi kapitány a lányoknak. Bölcs tanács. Amelyik csapat nyer, az biztosan érmes.

20:10 A női vízilabdatorna másik elődöntőjéből az Egyesült Államok csapata jutott fináléba, miután legyőzte Ausztráliát.

19:45 Üdvözöljük a Kedves Olvasóinkat! Egy óra múlva kezdődik a Magyarország - Spanyolország olimpiai elődöntő!

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
"Ha kell, afrikai varázslót szerzünk"
A magyar női vízilabda-válogatott számára csak most kezdődik a komoly része az olimpiának, hiszen aki vasárnap kikap, búcsúzik Londontól. Márpedig Merész András szövetségi kapitány szerint az aranyéremért jöttek, amiért akár még...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu