„Az olimpia vonzó terroristacélpont”

Szerző: MTILétrehozva: 2012. július 22. 13:14
Az izraeli hatóságok attól tartanak, hogy "egy iráni terrorosztag" támadást tervezhet a londoni olimpián részt vevő izraeli csapat ellen - írta a The Sunday Times vasárnap.


A vezető vasárnapi brit konzervatív lap forrásai szerint az izraeli kormány attól fél, hogy Londonban "megismétlődhet a müncheni vérengzés". Az 1972-es müncheni olimpián 11 izraeli sportoló és edző halt meg a zsidó állam küldöttsége ellen elkövetett terrortámadásban.

A The Sunday Times forrásai szerint az izraeli kormány a belső elhárítás, a Sin Bét ügynökeivel erősítette meg a 38 tagú izraeli olimpiai csapat védelmét, a brit elhárítás (MI5) és a Scotland Yard pedig - a bulgáriai Burgaszban izraeli turisták ellen elkövetett öngyilkos merénylet után - a korábbinál magasabb szintre emelte az izraeli küldöttséggel kapcsolatos terrorkészültséget.

A brit lap úgy tudja, hogy az izraeli külső elhárító és hírszerző szolgálat, a Moszad is küldött egy különítményt Európába. Ennek feladata olyan "fehér európaiak" felkutatása, akik áttértek az iszlám hitre, és az iráni Forradalmi Gárdának, illetve a Teherán által támogatott Hezbollah szervezetnek dolgoznak.
A Moszad-különítmény célpontjai között van egy személy, aki David Jefferson névre kiállított amerikai útlevéllel utazik, és a hírek szerint jelen volt a burgaszi merénylet helyszínén, majd elmenekült Bulgáriából - idézte forrásait a The Sunday Times.

A brit lap értesülései szerint "Jefferson" birtokában van még egy olyan nagy erejű pokolgép, amilyet a burgaszi repülőtér mellett elkövetett támadásban is használtak. A bulgáriai merényletben öt izraeli turista, autóbuszuk helyi vezetője és a merénylő vesztette életét.

A cikk szerint a burgaszi merénylet része lehet annak a megtorló támadássorozatnak, amelyet Irán kezdett, bosszúként a nukleáris fejlesztési programjában részes szakértők ellen - iráni gyanú szerint izraeliek által - elkövetett korábbi merényletekért.

A The Sunday Times szerint a kelet-londoni Stratford városrészben felépített olimpiai központ terrorellenes védelme az izraeli küldöttséggel kapcsolatos készültségtől függetlenül is példátlan. A lap úgy tudja, hogy a 80 ezer fős olimpiai stadion alá "pánikhelyiségeket" építettek be, amelyekbe terrortámadás esetén a VIP-vendégeket menekítenék.

A pénteken kezdődő londoni olimpián a lap által idézett becslések szerint 50 ezer VIP-státusú vendég - köztük 140 államfő, kétszáz külföldi kormánytisztviselő és külföldi uralkodóházak száz tagja - lesz jelen.

Az MI5 igazgatója nemrégiben kijelentett, hogy a londoni olimpia "vonzó célpontot" kínálhat a terroristáknak. Jonathan Evans a londoni City polgármesterének hivatalában tartott június végi előadásában "kétségtelennek" nevezte, hogy egyes terrorhálózatok "fontolóra vették" támadások elkövetését az olimpiai játékok alatt.

A biztonsági előkészületek azonban már javában zajlanak, és az olimpia "nem lesz könnyű célpont" - tette hozzá a brit elhárítás vezetője.

Címkék: london_2012
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu