Gordon vállalja hibáit, védi a csapatát

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 25. 13:57
Jeff Gordon szerint nem csak a csapatfőnök Steve Letarte hibás a sorozatos kudarcokért, és azért, hogy a négyszeres NASCAR-győztes pilóta sorozatban harminchárom versenyen maradt nyeretlen. A pilóta állítja, az egész csapatnak vállalnia kell a felelősséget.


Nyolc verseny áll rendelkezésére Gordonnak arra, hogy elkerülje azt a szégyent, hogy futamgyőzelem nélkül zárjon egy NASCAR-szezont, erre utoljára debütálásának évében, 1993-ban volt példa. Sokak szerint ezért csapatvezető Steve Letarte a felelős, a versenyző azonban cáfolja ezt a sajtó álláspontját.


„Steve kiváló csapatvezető – mondta Gordon. – Ha nem gördül a szekér a szurkolóink akkor is kitartanak mellettem, amit nagyra értékelek. Itt azonban nemcsak egyéni küzdelemről, hanem csapatmunkáról van szó, így én is ludas vagyok a sikertelenségben. Szóval, ha kritizálnak minket, akkor az rám is ugyanúgy vonatkozik.”

 

Gordon számára egyébként kevés örömet hozott az idei szezon, hiszen csupán a nyolcadik helyen áll a rájátszásban, és jelentős, 118 pontos hátránnyal áll az éllovas Carl Edwards mögött.

 

A klasszis versenyző már harminchárom verseny óta nyeretlen, ami tőle szokatlan teljesítmény, és ami még ennél is megdöbbentőbb adat, hogy eddig a szezonban csupán hat olyan verseny volt, ahol Gordon legalább tíz kört teljesített.

 

Latarte – aki Hendrick csapatában még tinédzserként kezdett dolgozni, majd végigjárta a szamárlétrát, és ennek köszönheti jelenlegi magas pozícióját –, elismeri, hogy ebben a szezonban a huszonnégyes számú autó a várakozásokon alul teljesít.

„Nagyratörő tervekkel láttunk munkához a szezon elején, a feltételek és a képességeink alapján a dobogó legfelső fokán trónolhatnánk, most és a szezon végén is, nyilvánvaló, ennek fényében szereplésünk csalódásra ad okot” – mondta a szakember.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu