Mekkora bukás! Csak erős idegzetűeknek!

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 27. 10:39
Videóval! Csupán isteni szerencséjének és szuperbiztonságos autójának köszönheti Carl Edwards, hogy ezt megúszta. A NASCAR Sprint Kupa legutóbbi, talladegai futamán a célegyenesben szállt el a 99-es, nem mellesleg a hajmeresztő bukta miatt a futamot is elvesztette 2008 ezüstérmese. A magyar idő szerint hétfő hajnalban véget érő őrült viadalt így a baleset okozója, Brad Keselowski nyerte. A borzalmas esetet követően a pórul járt sofőr kikászálódott a roncsok közül és egész egyszerűen beszaladt a célba. A lelátókon azonban heten megsérültek.


No, az ilyen eseteknél áll fel az ember hátán a szőr! Az biztos, hogy Carl Edwards nem felejti el egyhamar, ami a hétvégi, talladegai versenyen történt vele. A rendkívül izgalmas hajrában, a célegyenesbe fordulva, az utolsó kanyar bejáratánál még ő vezetett, majd néhány pillanattal később már a levegőben bucskázott autójával.

 

Brad Keselowski, rendőröket megszégyenítő módon - és hosszas kivizsgálást követően végül szabályosan - csapta meg az előtte haladó 99-es rajtszámú Fordot, amely előbb elfordult, majd miután alákapott a szél, nekicsapódott a végül harmadikként végző Ryan Newmannek és több pördülést követően a kerítésnek vágódott.

 

Az autó természetesen rommá tört, mi több, ki is gyulladt. Szerencsére a pilóta néhány másodperc elteltével épen kászálódott ki a gépből és futva rohant be a célba - ezzel pedig a 24. helyen (!) fejezte be a futamot. Kérdés, mi lett volna, ha mondjuk a mögötte érkező mezőny valamelyik tagja belerohan a mozdulatlan fémszemétbe...

 

Míg a balesetben érintettek közül senki, a lelátókon a szétszóródott roncsok okán heten szenvedtek sérüléseket. Jó hír, hogy egyikőjük sem került életveszélybe, kettejüket azért még kórházban figyelnek.  

 

Keselowski hivatalosan is győzött, a szakértők ugyanis nem találták szabályt sértőnek cselekedetét. Másodikként Dale Earnhardt Jr., míg a bronzérmes pozícióban a már említett - és a pálya oldalának ütköző - Ryan Newman végzett.

TESSÉK KAPASZKODNI!

$$fhvideo:101463$$

A HIVATALOS TALLADEGAI VÉGEREDMÉNY (TOP 12):
1. Brad Keselowski Chevrolet
2. Dale Earnhardt Jr. Chevrolet
3. Ryan Newman Chevrolet
4. Marcos Ambrose Toyota
5. Scott Speed Toyota
6. Kurt Busch Dodge
7. Greg Biffle Ford
8. Brian Vickers Toyota
9. Joey Logano Toyota
10. Jeff Burton Chevrolet
11. Reed Sorenson Dodge
12. David Ragan Ford

 

A NASCAR SPRINT KUPA ÁLLÁSA 9 FUTAM UTÁN (TOP 12):
1. Kurt Busch 1299 pont
2. Jeff Gordon 1294 5 pont hátrány
3. Jimmie Johnson 1235 64
4. Tony Stewart 1232 67
5. Denny Hamlin 1190 109
6. Kyle Busch 1124 175
7. Carl Edwards 1119 180
8. Clint Bowyer 1098 201
9. Jeff Burton 1092 207
10. Greg Biffle 1081 218
11. David Reutimann 1077 222
12. Matt Kenseth 1063 236

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu